L.L. Junior műsorvezetőként debütál

Az énekes életében mostanában rengeteg az öröm és az új kihívás. Második kisfia a napokban született meg, de az immáron kétszeres apukának nem csak szülői feladataival kell szembe néznie, hanem munkájában is újdonságok várnak rá. A Sláger TV kívánságműsorában ugyanis műsorvezetői feladatot kapott, mégpedig a rajongóknak köszönhetően.

 

L.L. Junior pénteken vezeti először a Sztár Like kívánságműsort rajongóinak és a szavazóknak köszönhetően. A népszerű énekes ugyanis a Sláger TV közösségi oldalán hirdetett versenyt nyerte meg fölényesen. „Nagyon örülök neki, hogy megnyertem a szavazást és bekerültem a műsorba, mindig fontosnak tartottam az ehhez hasonló, közönségtől érkező elismeréseket” – mondta el L.L. Junior, aki a karrierjével kapcsolatos aktuális hírekről is mesélt.

 

„Nemrégiben jelent meg 14. albumom, amelynek címe Önmegvalósulás. Nagyon büszke vagyok arra, hogy már ilyen sok lemezt sikerült elkészítenem, keveseknek adatik ez meg” – számolt be az előadó az aktuális szakmai újdonságokról. „17 év után Fatimával újra együtt dolgozom, amelyre a Fekete Vonat óta nem volt példa. A napokban készítünk el épp egy közös, igen mozgalmas videóklipet, amelyet várhatóan majd október közepén láthat a közönség” – árulta el L.L. Junior, akinek zenei sikerei mellett második kisfia születése is okot ad az ünneplésre.

 

„Lesi Dávid Laurent szeptember 16-án született, immár kétszeres apa vagyok és nagyon boldog” – nyilatkozta az előadó, akinek családfőként és műsorvezetőként is új, de örömteli kihívásoknak kell majd megfelelnie.

 

L.L. Junior először a Sztár Like-ban szeptember 25-én, pénteken,19.00 órától, a Sláger TV műsorán!