A Half Note City minden érzékszervre hatni fog a RoHAM Bárban

Közös koncertet ad a Half Note City és a colorStar

 

 

Budapest, 2015. március 20., péntek – Az alternatív pop és az acid jazz fúzióját képviselő Half Note City március 28-án a RoHAM Bárban lép fel, Budapesten. A New York-i dzsessz klub nevét viselő magyar formáció a pszichedelikus rockot játszó népszerű hazai együttessel, a colorStarral ad közös koncertet. „A szombat esti fellépésre közel egyórás műsorral készülünk, melyben több új dalunk is főszerephez jut. Ez az időszak nagyon izgalmas számunkra, mert folyamatosan születnek új szerzemények, melyek koncertjeinken formálódnak és alakulnak, ezáltal sajátos etnogenezisen mennek keresztül” – jegyezte meg Muzsnyai Márti, a Half Note City énekesnője.

 

A Dohány utca 22. szám alatt található, kultikus helynek számító RoHAM Bár március 28-án, 20:00-kor nyitja a kapukat a rajongók előtt, 21:15 perckor pedig a Half Note City lép színpadra. A folyamatosan változó repertoár része lesz a Komárom-Esztergom megyei Forrás Rádió által is játszott „Húzott”, valamint az amerikai költő emlékére íródott „Edgar” című szám is.

 

Vadonatúj dalok

Mindezek mellett a Half Note City olyan szerzeményeket is eljátszik, melyekhez már klippek is készültek, így például az este folyamán hallható lesz az „Érintésvédelem, a „Japán”, a „Nincs késő” valamint a nagy médiaérdeklődést kiváltó „Cetropelli” is. „Ha minden jól megy, akkor két újdonsággal is meglepjük rajongóinkat. Ezeket persze csak akkor adjuk elő, ha betonbiztosnak érezzük azokat. Sorsuk általában a koncert hetén dől el. Mindkét szerzemény rendkívül friss dal, olyannyira, hogy még címük sincs”- tette hozzá Muzsnyai Márti.

 

Különleges látványvilág

Az egyre növekvő népszerűségnek örvendő együttes a RoHAM Bárba is elhozza vizuálját, melynek köszönhetően a koncert ideje alatt különleges képi világot élvezhetnek az érdeklődök. A vizuálnak ez lesz a harmadik szereplése, ezért sok rajongó számára ez még mindig újnak számít. „Nem a hagyományos falra vetítést hozzuk, hanem már a digitális felszerelést, melyen a színek és képek nagyon intenzíven jelennek meg. A háttérben futó videók rendkívül látványosak és sokszor a klipekben fel nem használt felvételeket is tartalmazzák” – tette hozzá a Half Note City énekesnője.

 

A Half Note City mindent megtesz annak érdekében, hogy március utolsó szombatján minden érzékszervre hasson, ezért a tervek szerint a rajongók most először egy frissen készült lemez illatát is megérezhetik. A limitált példányszámban kiadott CD-n a zenekar legfrissebb száma, a Cetropelli található, melynek klipje egy hónappal ezelőtt debütált a világhálón.

 

  1. március 28.

RoHAM Bár

Budapest, 1074, Dohány utca 22.,

https://www.youtube.com/watch?v=h4xZJ_A5rFM