Újra megválasztják Magyarország szépét!

Idén nagyszabású gála keretében derül ki, ki lesz a legszebb magyar lány. A Miss World hazai versenyét az M1 és a Duna World élőben közvetíti majd július 20-án. A megmérettetésre több ezer lány jelentkezett, közülük választották ki az elő- és a középdöntőn a legszebb 20 hölgyet. Ők hamarosan egyhetes felkészítő táborba mennek, hogy a legjobb formájukat hozzák majd a döntőn.

 

A szépségverseny mottója „Beauty with Purpose”, azaz a szépség nem csak önmagáért való,

célja kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra, akik támogatásra, segítségre szorulnak, akik a legsebezhetőbbek. A Miss World verseny története egészen 1951-ig nyúlik vissza. Az évek alatt egyre népszerűbb lett, jelenleg 107 országban több mint két milliárdan követik figyelemmel a nemzetközi döntőt.

 

A hazai megmérettetésre rekord számú hölgy jelentkezett, így a zsűrinek nem volt könnyű kiválasztani a legszebb 20 lányt. A hölgyek pár nap múlva beköltöznek a herceghalmi Hotel Abacus-ba, hogy részt vegyenek a felkészítő táborban, ahol több kisebb verseny keretében kell összemérniük tudásukat. Négy előfutam lesz: Bikini, Sport, Talent és Face kategóriákban. A verseny fő támogatója a divat hazai szentélye, az Il Bacio di Stile, így a hölgyeknek nemcsak gyönyörűnek kell lenniük, hanem elegánsan kell viselniük a világ legnagyobb divatházainak kollekcióit is.

 

A táborban további négy lány esik majd ki a versenyből, így csak a legjobb 16 kerülhet a döntőbe, amit élőben közvetít az M1 és a Duna World. A nagyszabású gálán a hölgyek több körben mutatkoznak be. Az összes tour ruháját verseny egyik főtámogatója, az Il Bacio di Stile biztosítja a szépségeknek, kivéve a nemzeti viseletet, melyet a szakma kiválósága, Náray Tamás tervezi a hölgyekre. A showműsorban ismert hazai sztárok exkluzív produkcióit is láthatják a nézők.

 

A Magyarország Szépe két házigazdája, a nemzetközileg elismert színésznő, Osvárt Andrea, valamint az MTVA népszerű műsorvezetője, Harsányi Levente lesznek.

 

A Miss World a világ legnépszerűbb és legnézettebb szépségversenye, magyarországi megrendezésének jogaival kizárólag a Magyarország Szépe Kft. rendelkezik. Több mint 140 országban van jelen a műsor. A Miss World Hungary mindenkinek egyenlő esélyt biztosít arra, hogy megmérettesse magát, a hazai nyertes képviseli majd hazánkat a londoni nemzetközi döntőn októberben.

unnamed1