A Dal 2014 – Magneoton előadók a döntőben!

Bogi - We All Cd boríto / Cd cover.

A hétvégén lezajlottak “A Dal 2014” középdöntői, vagyis már csak öt nap, és kiderül, ki képviselheti hazánkat Dániában.

A Magneoton előadói ezúttal is kitettek magukért és a zsűrivel egyetemben állíthatjuk, hogy Bogi és a Magneoton elektronikus dance labelét, az Elephant House kiadót képviselő New Level Empire produkciója is fölülmúlta korábbi önmagát.

Bogi állítása szerint sokat gyakorolta a mélyeket, aminek – és egy kreatív suttogásos betétnek – hála a “We All” jobban szólt, mint valaha. Ez Kovács Katinak sem kerülte el a figyelmét, aki a dalt a verseny legnagyobb slágerének nevezte. Így 38 pontjával csont nélkül ment tovább a mezőny legfiatalabb tagja.

Zola is megfogadta a korábban kapott kritikát, aminek köszönhetően a New Level Empire élén nyújtott előadása magabiztosabb, lehengerlőbb volt, mint az azt megelőző héten. Rúzsa Magdi a “The Last One”-t telitalálatnak titulálta, a nézők pedig továbbjutatták a zenekart, amelyről ByeAlex tudósításából is kiderült, hogy abszolút közönségkedvenc.