Bemutatkozik John Anthony!

Attól, hogy valakinek nincs, neve igenis lehet jó lemezlovas, valamint producer. Ki lehetne erre jobb példa, mint e-heti bemutatkozik rovatunk arca John Anthony.

Üdvözöllek Gyuri!

Mesélj nekünk picit magadról! Hogyan kapott életedben szerepet a zene?

 

Sziasztok!
Több lemezlovas már általános iskolában gyűjtötte a zenéket, illetve keverte valamilyen számítógépes szoftverrel, én nem tartoztam közéjük. Általános iskolás koromban Rock és Punk zenét hallgattam. Középiskolás koromban elkezdtem Clubokba járni itt meg ismerkedtem a House zenével.  Első hallásra bele szerettem, azonban még távol állt tőlem a keverés. 2008 – végén meg vettem az első keverőmet sok emberrel ellentétben én nem kötöttem rá a számítógépre. Addig nem használtam, amíg nem volt meg hozzá a cd lejátszó. 2009 elején vettem hozzá egy cd lejátszót, így hogy már volt egy cd lejátszóm így már használtam őket. A másik cd player helyére bekötöttem egy dvd lejátszót és az abban levő zenére próbáltam meg rá keverni. Még ebben az évben sikerült meg vennem a 2. cd lejátszómat és innentől csak gyakoroltam. A lakóhelyemen, egy kisebb helyen zenéltem. Később ki kellett hagynom egy évet, mert elvesztettem a dj pultom . Egy postai átverés áldozata lettem . Ennek hallatán hátha sikerült megmentenem valakit, attól hogy ilyen helyzetbe kerüljön.
2012-ben sikerült vissza szereznem ez által sikerült folytatnom.
Egy kissé elkalandoztam visszatérve a kérdésre, mindig is nagyszerepet játszott az életemben a zene. Zene nélkül nem tudnám elképzelni az életem.

Az idei Balaton Sound fesztiválon te is jelen voltál, mint fellépő. Hogyan sikerült egy ilyen kaliberű fellépést kivívni magadnak?

 

2013 Májusában Egerbe látogatott az Éter Fesztivál melynek keretein belül rendeztek egy dj verseny, amire jelentkeztem, a későbbiekben kiderült, hogy nem tettem rosszul, hiszen, első helyezést értem el a versenyen és ez által fellépést nyertem a Balaton Sound-ra. A verseny másnapján miután kipihentem az ünneplés okozta fáradalmakat már a versenyre koncentráltam, zenéket válogattam és cd-t írtam. Ez volt életem eddigi legszebb élménye.

 

 Véleményed szerint min múlik az, hogy egy lemezlovas, producer igazán sikeres legyen?

 

Alázat, gyakorlás és kitartás én azt gondolom, hogy ez a három szó a válasz mindenre.

 

Terveid, céljaid a közeljövőben?
Szeretném, ha valamilyen szinten meg ismernék a nevem. Szeretnék minél több helyre eljutni és minél több kollegával megismerkedni.
A produceri teendőket sem szeretném hanyagolni, szeretnék minél többet megtudni a zeneírásról.
Viktor Brown kollegával szeretnénk egy közös dalt. Ezek nem a terveim, nem a céljaim, ezek a vágyaim.

 

Egyik legsikeresebb feldolgozásod a Jim Tonique and Patrick Bryze – Better World 2013 (John Anthony Bootleg). Miért pont ezt a dalt választottad? Hogyan élted meg ennek a dalnak a sikerét?

Ez volt az első dal, amit diszkóban hallottam, illetve ez a dal nagy szerepet játszott, abban hogy erre a pályára tévedtem. Azt gondoltam, hogy jól szólna 2013-ban is.
Nagyon örültem a reakcióknak , hiszen e téren még amatőrnek számítok . Örömmel tölt el, hogy másnak is tetszenek az elképzeléseim 

Szerinted könnyebb lett a lemezlovasok, producerek élete a mai világban vagy nem?

Egyrészt könnyebb, mert az internet által könnyű beszerezni a zenéket pár kattintás és pár dollár és már meg is van. Másrészt nehezebbnek gondolom, mert ebben a szakmában nem nagyon van kiöregedés, egyre több a dj és nehéz köztük érvényesülni, mert van, aki szinte ingyen vagy teljesen ingyen zenél.

Mi volt az az elismerés, amitől úgy érezted, hogy beindult a karriered?
Az én esetemben nem beszélhetünk karrierről, hiszen még nagyon a pályám elején járok.

Gyöngyösön a Club Badarban elindultam életem első dj versenyén, ahol 27 ember közül bekerültem a döntőbe. Ez a verseny nagyon sokat jelentett nekem, mert itt mértem fel először a tudásom.

Elmondhatatlan az érzés, amit akkor érzel, amikor a szakmai zsűri elismerően beszél rólad.

 Amikor elbizonytalanodok a zenéléssel kapcsolatban akkor ez az érzés, mindig feledteti velem a bizonytalanságot.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltál nekünk. Sok sikert kívánunk!

Én köszönöm, hogy válaszolhattam!