Dömötör Balázs – Hey Signorina!

Dömötor Balázs - Hey Signorina CD borító.

Hey Signorina – Szólítja meg elsősorban hölgyrajongóit negyedik önálló albumával Dömötör Balázs. A nagylemezen tíz saját szerzeménye mellett nyolc népszerű feldolgozás is helyet kapott.
Stílusát tekintve elég vegyes a felhozatal, a rocktól az európai slágerzenén át az elektronikus műfajokig, köztük a dubstepig terjed a paletta. Dömötör Balázs a Matyi és a hegedűs tagjaként vált ismerté a hazai könnyűzenei porondon, majd öt év közös munka és több mint százezer eladott hanghordozó után otthagyta az együttest.

Előbb producerként dolgozott, majd 2009 májusában megjelentette első önálló albumát, amely a mulatós zene helyett a modern pop stílusában készült. Balázs Jerry Dave néven is dolgozik, kiváló house szerzemények és remixek kerülnek ki műhelyéből.

Az előző (angol lemez) dalai megjelentek válogatáslemezeken is, a Crazzzy Night hét, a Miami Swing című szerzemény pedig eddig három nemzetközi válogatáslemezre került rá. Az utóbbi dal éneksávját a zalaegerszegi Farkas Alexa követte el, akit hamarosan megismerhetünk a 2013-as magyar X-faktorból is.

Időközben megjelent egy remix collection is Balázs legütősebb remixeiből.

Zenéi és remixei letöltők az alábbi linkeken:
Dömötör Balázs – Hey Signorina album letöltés: http://bit.ly/14TQYKd
Jerry Dave Trust Yourself album letöltés: http://bit.ly/10acKWd
Jerry Dave Remix Collection letöltés: http://bit.ly/145qpx1

(Cikk Szöveg: Gy.F.)