The Challenger In Pieces és Mantra Porno koncert a GMK-ban!

GMK Flyer 2013.05.17.

5 év hallgatás után, új kislemez és turnéindító koncert a Gozsdu Manó Klub-ban!

The Challenger In Pieces 5 év szünet után először látható színpadon.
Bemutatkozik a zenekar új gitárosa, Kucsma Tamás,
és felcsendülnek az első lemez legjobb dalai mellett a vadonatúj szerzemények is.

A Mantra Porno 2001-ben alakult és még az év végén Judie Jay művésznő közreműködésével megjelent az EstFM klasszikusok vol1. válogatás albumon az E101 című dal. 2003 tavaszán Ganja Police című első albumuk látott napvilágot, melyről négy videoklipet a hazai zene tv is játszott. Új énekesnővel kiegészülve a Disco Galaxy című virtuális EP-t követően 2006-ban a zenekar második, Fine Light Days/Beta Message című albuma is megjelent, melynek kapcsán a Disco Galaxy című slágerhez készült animációs klipp a VIVA Club Chart-on a hetedik helyig jutott. A zenekar több hazai város egyetemi, klub és fesztivál fellépései mellett néhányszor már külföldön is szerepelt. Koncertjeik műsora az egyedi hangzás világ mellett gyakran vizuális műsorral is kiegészül. 2009-ben a Mantra Porno látogatást tett Európa Kulturális Fővárosában Linzbe is, ahol az egész éves eseménysorozatot a zenekar itthon is sikert aratott Disco Galaxy című animációs klipje vezette fel. 2010-ben több budapesti, vidéki és fesztivál meghívás mellett szerepeltek az MR2 méltán népszerű Akusztik című műsorában. Az MR2 Petőfi Rádió rendszeresen játssza a Green Legion és Disco Galaxy című slágereit, illetve a Harmadik most megjelent, már magyar nyelvű szerzeményeket is tartalmazó albumukról a Kétely című dalt.

2011-ben Kassai Eszti énekesnővel negyedik albumok munkálatait is megkezdték, mely újra magyar és angol nyelvű dalokat fog tartalmazni.

2011-ben megjelent a zenekar harmadik nagylemeze! melynek címe – Kérek Lakást. A korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek, ráadásul három különböző énekhang előadásában. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítják meg. Ezzel együtt a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el tőlük. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz.

Mantra Porno zenekar:

Kassai Eszti – ének
Berkó Gábor – billentyűk
Huber András-gitár
Artner Gábor – basszusgitár
Zolnai Márton – dob, dobsampler

Lemezek:
2003 – Ganja Police
2006 – Fine Light Days/Beta Message
2011 – Kérek Lakást

Belépő: 1000.- Ft