Esben And The Witch koncert az A38 Hajón!

A brit Esben & The Witch zenéje tökéletesen jeleníti meg azt az életérzést, amit az XXI. századi fiatalság képvisel: a melankólia, a befordultság, és az elszigetelődés azok a kifejezések, amelyek mára közhellyé lettek, ám a Matador Records üdvöskéje mégis valós tartalommal volt képes újra feltölteni őket – erről pedig május 16-án a fővárosi közönség is megbizonyosodhat.


Esben And The Witch (UK)

A 2009-ben bemutatkozó trió idejekorán felhívta magára a brit sajtó figyelmét: a teljesen „csináld magad” elvet követő zenekar ahol tudott, koncertezett, a dalait pedig jóformán azért rögzítette, hogy a koncertjárók otthon is hallgathassák azokat, ám a Ködös Albion ennél sokkal többet tartogatott már ekkor is a horrorisztikus dán népmese alapján nevet választó zenekarnak. Mindehhez persze szükség volt maradandó dalokra is, Rachel Davies zenekara pedig úgy teremt gótikusan fenyegető, lidércnyomásos hangulatot, hogy zenéjét tekintve nem gótikus, úgy játszik a post-rock hangulataival, hogy közben nem nyúzza az ezerszer hallott paneleket, és úgy telepszik minderre a brit post-punk keserűsége, hogy ezzel párhuzamosan mégis fel-felcsillan némi tisztaság az egyes dalokban. Az izgalmas, korokon és szubkultúrákon átívelő stíluskavalkádra a BBC is felfigyelt, így a 2011 reménységeit pásztázó saját listájukon hangot is adtak annak, hogy milyen sokat várnak a bandától: a bemutatkozó nagylemez, a Violet Cries azonban tizenkilencre kért lapot, hiszen egy kiforrott, saját atmoszférával rendelkező bandát ismerhetett meg a friss dalokon keresztül az arra fogékony közönség. A Matador Records bábáskodása pedig elegendő volt ahhoz, hogy a Siouxsie & the Banshees rajongói éppúgy új kedvencet avathassanak, mint a The Cure vagy épp a Mono rajongói, a banda pedig olyan zenekarok vendégeként turnézhatott, mint a The XX, vagy épp a Foals. A banda második nagylemezével, a Wash The Sins, Not Only The Face-szel érkezik majd az A38 Hajóra, amit az indie, a post-punk és a szomorú popzene rajongói éppúgy magukénak érezhetnek majd, mint azok, akik májusban is az esőnapokra esküdnek.

Honlap: http://www.esbenandthewitch.co.uk/

 

The Hostages Went Home

Az utóbbi évek egyik legkitartóbb hazai post-rock zenekara, a Képzelt Város eddig két oldalhajtással büszkélkedhet: a Sergei 2/6-ban csellóalapú, ambient-kicsengésű lebegtetésre, a The Hostages Went Home esetében pedig markáns hangulatvilágú progresszív rockzenére lehet számítani, ami számtalan műfaji hatásból formál jellegzetes arculatot. Itt a post-rock törékeny mivolta csak hangulatszínező elemként van jelen: a dalok gitárcentrikussága teljesen más lendületet és atmoszférát teremt meg, amit alkalmi légiességében így is talán az Anathemához érdemes hasonlítani, ám a végeredmény mégis tömörebb, vibrálóbb annál. Ehhez a lendülethez nagyban hozzátesz Susana G. de Quirós énekesnő orgánuma is, aki gondoskodik arról, hogy igazán nagy potenciál lehessen az eddig egy EP-t (Up in a Tower), és egy bemutatkozó nagylemezt (Birdkin) jegyző formációban.

Honlap: http://thehostageswenthome.bandcamp.com/

 

Sad Kolibries

A hazai hálószobapop/lo-fi színtér egyik legizgalmasabb színfoltja, a Sad Kolibries ugyan csak az utóbbi másfél-két évben teljesedett ki tagságában, a projekt mégis zenekarrá, az elcsípett hangulatok pedig dalokká nőtték ki magukat. Erről árulkodik a srácok pofátlanul szerethető bemutatkozása, a King of the Pointless EP is, ami cipőbámuló tartással és keserédes mosollyal biztosítja arról a hazai közönséget, hogy a popzenét a málló vakolatú garázsban sem fogja be a penész, főleg, ha igazi érzések közvetítéséről van szó.

Szóval:
Esben And The Witch (UK)
The Hostages Went Home, Sad Kolibries, Holalo DJs
2013. május 16., csütörtök 20:0
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem.

Belépő: 3200 Ft, elővételben: 2500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón. A koncert támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

A38 – Jegyvásárlás:
http://www.a38.hu/hu/program/esben-and-the-witch-uk 

Facebook event:
http://www.facebook.com/events/142241549277647/