Dj Wallas interjú

Dj Wallas.

Az alábbi interjút Ignéczi István készítette:

Talán az Ország egyik legjobb szakmai tudásával rendelkezik interjúm alanya Dj Wallas polgári nevén Valastyán Mihály.  A mára már apuka rengeteg fellépést tudhat a háta mögött és kevés olyan fiatal van az Országban, aki nem fordult meg valamelyik buliján.

– Üdvözöllek Misi! Miért akartál lemezlovas lenni? Honnan az ötlet?
– Szia! Megnyertem a fánkevő versenyt az óvodában, innen már egyenes út vezetett a lemezjátszók mögé. 🙂

– Komolyra fordítva a szót, sokáig gyűjtögettem a zenéket, cipeltem 1-2 idősebb Dj-lemezesládáját, aztán a szakközépiskolám iskolarádiósa lettem, majd 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban is sikeres lemezbemutató szakvizsgát tettem, mint az ország legfiatalabb lemezlovasa, nem ötletnek tartottam, hanem elhivatottságnak! Mindig új célokat tűztem magam elé. Így sikerült az iskolarádiótól eljutni a Dj-pultig, amelyben álltam már együtt Axwell-el, Fedde Le Grand-al, Ian Carey-vel, Matthew Dekay-el, ATB-vel, Tomcraft-el és Jerry Roperoval is.

 – Elég régóta a pályán vagy már. Mitől lesz szerinted igazán sikeres egy lemezlovas?
– A köztudatban a DJ fogalma, a zenéket egymásra pakoló, hangulatot teremtő figura mára a popkultúra kitörölhetetlen alapelemévé vált. Hiába sok a feltörekvő vagy feltörekedni próbáló fiatal a színtéren, mindenki tudja, hogy a DJ-zés teljes embert követelő, kemény feladat. Óriási sebességgel fejlődik a technika és számos új eszköz áll a DJ-k rendelkezésére, ez önmagában kevés, kizárólag azok képesek megmaradni a szakmában hosszú távon, akik érzést visznek az általuk játszott zenék mögé és többet tudnak adni a kifinomult technikai képességeknél. Keverni bárki meg tanulhat, diszkózni már sokkal kevesebben!

 Magyarországon sajnos a lemezlovas nem minősül szakmának, hobbinál viszont sokkal többet jelent azoknak a vendéglátósoknak, akik alkalmazzák őket, hiszen tőlük függ egy bolt sikere, látogatottsága és az üzlet színvonala. Bízom abban, hogy az előbb említettek miatt újra az lesz.

Ma nagyon nehéz a feladatunk, hiszen rengeteg korlátozó tényező kényszerít bennünket arra, hogy alkalmazkodjunk a médiához, gyerekekhez, akik már dj-nek vallják magukat és a közönséghez, akik a közösségi portálokon magukat Dj-nek nevező emberekhez hasonlítanak! Sokan ugyanis a lemezlovast zenegépnek gondolják, aki kérésüket perceken belül teljesíti, ki kell őket ábrándítanom, hiszen még vannak olyan lemezlovasok, akik feladatuknak érzik az új bemutatását és a közönség nevelését! A stílus a legfontosabb, amit kiemelnék, hiszen anélkül tű leszel egy szénakazalban. A mainstreamben akkor vagy igazán profi, ha a fentieket 100%-osan ötvözöd, így stílusosan szórakoztatsz, újat mutatsz és kiszolgálsz egyben! A küldetésed így válik önkifejezéssé és szórakoztatássá!

 

– Számtalan dalt, remixet tudhatsz magad mögött. Melyikre vagy a legbüszkébb? Mi jelentette számodra az első igazi áttörést a zeneiparban?
– Mindegyikre büszke vagyok valamiért, az  Elektro Funkot mindenhol játszották és emiatt lettem ismertebb egy átlagos házigazdánál, viszont nincs feldolgozásunk, minden dal és szöveg saját ötletekre épül és ez a mai világban egyedülálló! A CLS-en keresztül egyre több remixünk készül mind Magyarországon, mind külföldön.

– Rengeteg olyan vád éri ma a producereket az irigység miatt, hogy egyes dalok 30 perc alatt elkészíthetőek vagy nem nagy tudás kell hozzá. Hogyan éled meg az ilyen jellegű vádakat?
– Nem foglalkozom velük, mert a vádak mögött általában semmi nincsen, ezek inkább egyszerű fecsegések. Vannak olyan dolgok, amihez 6 perc kell és van, amihez több hónap!

 – Szerinted Magyarországon mi a zenei trend a klubéletben?
– Minden klubban más, valahol klub house, szól, van ahol tech-house és van, ahol egész éjjel fesztiváloznak!

– Hogyan látod a hazai szórakozási kultúrát? Rosszabb lett, javult az elmúlt években?
– Rosszabb lett, egyre nagyobb a kínálat, de a kereslet fele akkora sincs! Nagyon sok helyen baj van a házigazdákkal, ezek általában meg is határozzák a helyek sorsát. Sok lett a hakni-dj, olyan lemezlovasok kerültek előtérbe, akik nem szórakoztatnak, van egy nagyon fontos dolog, attól, hogy valaki jó producer még nem biztos, hogy jó lemezlovas is! Rengeteget játszom, hétről-hétre más klubban próbálunk megfelelni, nagyon sok fellépésünk van a környező országokban, ahol sokkal nyitottabb a közönség az újra, mondjuk ez kint a létszámokon is meglátszik.

– A napokban volt a Dj-k világnapja. Mára már minden második ember lemezlovas szeretne lenni vagy az is. Sajnos egyre többen próbálkoznak különböző szoftverekkel, sync gomb segítségével anno meg vizsgához volt kötve. Neked mi a véleményed erről?
– Visszaállítanám a vizsgát.

– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Jönnek új dalok, új remixek, új fellépések, tartsatok velem és velünk ezután is! Idén is ott leszünk szinte mindenhol.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltál sok sikert kívánunk neked és jó egészséget a családodnak!