Cher legmagasabb Billboard 200 debütálása!

Cher - Closer To The Truth CD borító.

Cher vadonatúj stúdióalbuma, a “Closer to the Truth” a díva szólókarrierjének legmagasabb slágerlistás debütálása lett. Az első héten eladott 63.000 darab hanghordozóval a rangos amerikai lemezeladási listán, a Billboard 200-on harmadik helyet ért el. Chernek legutóbb 2002-ben jelent meg szólólemeze, “Living Proof” címmel.

Szinte hihetetlen, de az énekesnőnek – szólóban – egészen eddig a legmagasabb, a megjelenés hetében elért helyezése a negyedik volt. Ezt a pozíciót az 1999-es “Believe” és a 2003-as “The Very Best of Cher” lemezekkel érte el. Az egyetlen jobb eredményt a Sonny & Cher duó tagjaként, az 1965-ös “Look at Us” című albummal tudhatja magáénak – rajta a gigasláger “I Got You Babe”-bel -, mely második helyen nyitott és meg is maradt ott nyolc hétig a The Beatles “Help!”-je mögött.

Pár napon belül megtudjuk azt is, hogy itthon, a MAHASZ listán milyen helyezést ér el az album!