Szeged első arénás fesztiválja világsztárral érkezik!

Március 14-én hatalmas bulifolyammal izzítja be a tavaszt a Napfény Városának első “aréna fesztiválja”. A 12 órás bulimaratonon, azaz a Color Aréna Fesztiválon – a szegedi Pick Arénában – fellépnek majd a hazai streaming legnagyobb kedvencei, jön a honi klubélet krémje és itt lesz a világsztár dance-díva, mások mellett a Rampampam és az MMM című slágereivel pillanatok alatt óriási kedvenccé vált Minelli.

Minelli tavaly Budapesten, a Rádió 1 teltházas születésnapi koncertjén lépett fel először hazánkban hatalmas sikerrel, most visszatérve Szeged legnagyobb rendezvényhelyszínén láthatja őt újra a hazai közönség. A dance-díva szólókarrierje alig négy éve indult, 2021-ben pedig a Rampampam című slágerével egycsapásra feliratkozott a nemzetközi dance kedvencek sorába. A dal már közelíti a 300 milliós megtekintést és Minelli azóta is állandó szereplője az európai játszási listáknak olyan slágerekkel, mint – a Rampampam mellett – az MMM, a Nothing Hurts és a Heart Instructions.

A Color Aréna Fesztivál nagyot merít a hazai kínálatból is, egyrészt a haza DJ elitből  felvonultatva olyan neveket, mint Bréda Bia, Jauri, Regán Lili, Elektra, JoerJunior, Yamina, Szecsei, Metzker Viktória és a Sing Sing DJ Team, avagy Gabriel B., WellDan aka. Dain Farrell. Az éjszaka császárai mellett a hazai streaming legnagyobb kedvencei is színpadra lépnek, így egy emberként tombolhat a Pick Aréna közönsége Echo, AKC Misi, AKC Kretta, K. Kevin vagy T. Danny produkciójára. A hatalmas bulimaraton este 6-kor indul és tart hajnal 5-ig, lévén aznap munkaszüneti nap.

Szeged első arénás bulijára a jegyértékesítés már elstartolt és a colorarena.hu weboldalon bárki beszerezheti – akár early bird akcióban – belépőjét a tavasz legnagyobb bulijára.