Lélekemelő dallal jelentkezik Ákos

Ákos - Fel a szívekkel cover

Ákos vadonatúj saját szerzeménnyel tér vissza: a „Fel a szívekkel” egy rádióbarát, pörgős felvétel lett, ami egy igen aktuális témát, a remény kérdését feszegeti.

„A legutóbbi stúdiólemez dalai közül a „Csend leszek” nagy sikert aratott a munkámat régóta figyelemmel kísérő közönség körében. A dal koncertklipje tavaly szeptember óta látható a YouTube csatornánkon, eredetileg ezzel egy időben akartuk kiadni a szerzemény különböző változatait is. Jó, hogy vártunk ezzel, mert a kiadvány anyaga sok új ötlettel és egy vadonatúj dallal is gazdagodott azóta”- kezdi Ákos.

„A „Fel a szívekkel” igazi tempós, életigenlő dal, jó kis koncertnóta lehet belőle, ha végre újra találkozhatunk a közönséggel – be kell vallanom, ez már nekem is rettenetesen hiányzik” – mondta el az énekes.

A dal nem egyedül érkezett, hiszen Ákos egy hét felvételt felsorakoztató maxi kiadvánnyal lepte meg rajongóit: a címadó track két változata, valamint az „Idősziget” sikerdala, a „Csend leszek” stúdió- és koncertverziója mellett ráadásként három ütős remix is hallható a kislemezen.

„Külön öröm, hogy Lepe vagány átértelmezése mellé régi zenésztársam, Menczel Gabi is két nagyszerű remixet hozott, ezekkel lett teljes a kiadvány” – tette hozzá Ákos.

A Kossuth-díjas énekes-dalszerző tavaly jelentkezett nagysikerű „Idősziget” című, azóta dupla platinaminősítésű albumával, amin olyan slágerek kaptak helye, amint a „Csend leszek” vagy a „Felemel”.

Idén januárban pedig Nagy Feró munkássága előtt tisztelegve mutatta be „Jerikó” című feldolgozását, ami szintén rövid időn belül közönségkedvenc lett.