Ducky Business zenekar videóklip premier

Erre Ő: szerintem simán belefér, hogy Folk & Bass legyen belőle.
Mire ÉN: Csináljuk, csak menjünk rá az ízére, az maradjon!
Valahogy így kezdett el kialakulni a “Mire ÉN” végleges formája. A dal vázát Csabi – Földháti Csaba: énekes, dalszerző – korábban írta Nagy Attila nevű jóbarátunkkal, aki gyakorlatilag minden húros hangszert képes megszólaltatni.
 

A Mire ÉN ezután abban a minden zenélő embernél fellelhető fiókban várta a sorsát, ahol a befejezendő ötletek vannak.

Az első változaton jobban érződött a népies íz, talán azért is mert – bármilyen meglepő is – elsőre egy Ady vers szolgált szövegként, ami egészen más hangulatot kölcsönzött a dalnak.

Aztán kikerült a fiókból és elkezdtünk dolgozni rajta. Az volt a cél, hogy modernebbre vegyük, szóljon jól, tisztán, de ne sterilen. Ne veszítse el azt a dögös ízt, ami az elején benne volt. Kicsit alakítottunk a hangszerelésen, Sanyi – Ványi Sándor: gitáros, szintén zenész – gitárszólója is utólag került bele. A hangzásba több munkát fektettünk – nagyrészt már a stúdióban, Bakonyi Bálint közreműködésével, és nem utolsó sorban írtunk egy szöveget is. Ez volt az első magyar nyelvű dalunk, és szerintünk sikerült a legőszintébb módon kifejezni az életérzést, amit át akartunk adni. Sok belsős poén van a szövegben, amit gyakorlatilag pár beszélgetés leforgása alatt óhatatlanul hallasz tőlünk és a baráti társaságunkban bárkitől, akik egyébként egy tokaji borozás alkalmával hozzá is járultak az egyik verzénkhez pár sorral.