Szeptember 22-én te is együtt csápolhatsz Animal Cannibals-al!

Animal Cannibals

A hazai undergorund nagyágyúi megosztották sikerük titkát
Akár te is szerepelhetsz a majd következő hip-hop himnuszban

Mitől működik már 29 éve az Animal Cannibals és hogy tud megújulni a 2001 óta fennálló Hősök? Eckü és Qka többek között erről is mesélt, sőt az Animal Cannibals rappere azt is elárulta, hogy milyen új zenei projekttel készülnek.

A Hősök és az Animal Cannibals neve szinte egybeforrt a hazai extrémsporttal, deszkások, BMX-esek, görkorisok róják a köröket a két együttes zenéire. Nem véletlen, hogy a szeptember 22-i budaörsi Korzó Parkolópálya Extrémsport Fesztiválon is ők lépnek majd fel, sőt, a rendezvény műsorvezetői is ők lesznek. Így az extrémsport versenyek és bemutatók után a jól ismert rímek és legbitangabb ütemek szólalnak meg. Hogy csinálják, hogy több évtized után, újabb és újabb generációk koptatják az aszfaltot zenéikre?

A Hősök szabadszájú MC-je, Eckü szerint mindig nagyon fontos, hogy képesek az éppen aktuális változásokra reagálni, de úgy, hogy közben az egyéniségük megmarad. „A Hősök zenekar akkor élte a fénykorát, amikor az extrémsport rendezvények nagyon pörögtek. Szerencsére sikerült megőrizni a közönségünket, annak ellenére, hogy rengeteg tehetséges új előadó jelent meg az utóbbi években. Igyekszünk mi is mindig újítani, együttműködni más tehetséges fiatalokkal is, de úgy, hogy közben ne veszítsük el saját magunkat. Az arany középutat keressük, de nem megalkuvásból, hanem egész egyszerűen nyitottak vagyunk az újdonságokra, és szerencsére ezekből eddig mindig nagyon jó dolgok sültek ki, pozitív visszajelzéseket kapunk” – mondta Eckü.

A magyar hip-hop kulcszenekarának számító Animal Cannibals tagjai a mai napig ugyanolyan lelkesedéssel lépnek színpadra, mint 29 évvel ezelőtt. „Dúl bennünk az energia, igyekszünk megújulni, mindig az adott korra reflektálni a dalainkkal, és külön öröm, amikor egy olyan rendezvényen léphetünk fel, ahol a fiatalabb és a régebbi rajongóink is jelen lesznek. Nagyon várjuk már és eszerint fogjuk összerakni az elhangzó dalok listáját is szeptember 22-re” – mondta Qka MC, aki a rapzene legjobbjait összehozó új projektjükből is adott ízelítőt. „20 évvel ezelőtt megjelent a Mindenki című nótánk, amit az általunk legjobban kedvelt rapperekkel együtt csináltunk. 10 évvel ezelőtt az Északon Délen-ben fogtuk össze a hazai szcéna legjobbjait. Idén pedig, ismét 10 év után újra össze szeretnénk fogni a tehetségeket, ám ezúttal még nagyobb kör felé nyitunk. Szabad lesz a pálya: Megosztjuk a dal ütemét és bárki jelentkezhet, a legjobbak pedig szerepelhetnek majd a nótában velünk együtt. Most mindenki előtt nyitva áll az ajtó” – árulta el Qka.

Szeptember 22-én te is együtt csápolhatsz Ecküékkel és Qkáékkal a budaörsi Korzó Parkolópálya Extrémsport Fesztivál névre hallgató rendezvényén.

Időpont: 2018. szeptember 22. (szombat) 10:00-18:00

Helyszín: Budaörs, Sport u.2-4., Auchan kültéri parkoló goo.gl/u4mipf

www.iranyakorzo.hu/freestylebajnoksag/

www.iranyakorzo.hu/parkolopalya

A rendezvény ingyenes!