Alan Walker: új dal és klip a Strand Fesztiválra érkező norvégtól!

Alan-Walker

A stream oldalak egyik legnépszerűbb előadója, a norvég Alan Walker, május 19-én új dallal és videoklippel jelentkezett. A Tired című friss szerzeményben az ír Gavin James hangját hallhatjuk.

Egészen új dimenziók nyíltak meg előttem” – mondta az új nótával kapcsolatos munkálatokról az északi DJ/producer. „Most először dolgoztam együtt egy férfi énekessel, és nagyon hálás vagyok Gavinnek, hogy részt vett ebben a kalandban. Fantasztikus hangja van és remek dalszerző, és remélem, hogy a rajongóknak legalább annyira tetszeni fog az új szám, mint nekünk.”

Alan Walker, a mindössze 19 éves norvég producer üstökösként robbant be a zenei világba 2016-ban. Faded című dala, amely 2015. december 4-én jelent meg, 3.8 millió példányban kelt el, a videója pedig 1 milliárd megtekintés felett jár a YouTube-on! Azóta már sikerrel hódította meg a külföldi és hazai slágerlistákat a Sing Me To Sleep és az Alone című dalaival is, nyáron pedig Magyarországon is üdvözölhetjük, hiszen augusztus végén Zamárdiban lép fel, a Strand Fesztiválon. Fentieken túl ő napjaink egyik legnépszerűbb remix-elkövetője is: olyan nevek kérték fel erre a szerepre, mint a Coldplay, Sia vagy Bruno Mars.