Provokatív klippel tért vissza az EFOTT-ra tartó Hurts!

HURTS

A napokban mutatta be legújabb dalát és az ahhoz Kijevben forgatott videót a Hurts. A Beautiful Ones – amely a duó szerint az “egyéniségeket ünnepli” – forgatókönyvét a csapat énekese, Theo Hutchcraft írta, sőt, a főszerepet is magára vállalta. A végeredmény pedig egyszerre lett provokatív és szívet tépő, hiszen megjelenik benne a gyűlölet, a szeretet, a brutalitás és a szépség is, mindezekhez a táptalajt pedig olyan szélsőségek adják, mint az intrika és az együttérzés.

Immáron 7 éve annak, hogy a világ felkapta a fejét a Hurts bemutatkozó dalára, a Wonderful Life-ra, valamint az első albumra, a Happiness-re. Azóta a páros meghódította a kontinenst, a 2013-ban megjelent Exile-on és a 2015-ös Surrender anyagokon olyan slágereket találunk, mint a Stay vagy a Some Kind of Heaven, a lemezeik rendre a Top 10-be kerültek a slágerlistákon, és csak 2016-ban közel 100 000 koncertjegyet adtak el, amivel az évtized egyik legsikeresebb brit zenekarává nőtték ki magukat.

Theo és Adam előszeretettel ejti útba hazánkat is: tavaly a Strand Fesztiválon léptek fel, idén nyáron pedig az EFOTT közönsége üdvözölheti majd őket.