Készen álltok a Paramore-ra?

Paramore

A Grammy-díjas együttes új lemezzel kecsegtet; az ’After Laughter’ május 12-én kerül a polcokra, és már előrendelhető. Az album 12 vadonatúj számot tartalmaz, amelyek közül az első, „Hard Times” című dal tegnap jelent meg. Az együttes júniusban élőben is bemutatja a lemezt a VOLT Fesztiválon.

A Paramore 2005-ben adta ki első, ’All We Know Is Falling’ című lemezét, amelyet a ’Riot!’ című korong követett. Az igazi nemzetközi elismerést harmadik albumukkal érték el, a ’Brand New Eyes’ már szélesebb körhöz juttatta el az együttes nevét a „The Only Exception” című számuknak köszönhetően.  A Paramore két dala is feltűnt a Twilight filmekben, a „Decode”-ot és az „I Caught Myself”-et hónapokon át dúdolta egy egész tinigeneráció.

Következő, ’Paramore’ című stúdióalbumuk már számos országban vezette a lejátszási és eladási listákat, illetve elnyerte az Év legjobb rockdala Grammy-díját is az együttesnek. A lemez olyan dalokat tartalmazott, mint a „Still Into You és az „Ain’t It Fun”.

Jelenlegi albumuk, az ’After Laughter a legendás Nashville-i RCA stúdióban készült, a producere Justin Meldal-Johnsen (aki többek között az M83, a Neon Trees és a Nine Inch Nails albumain működött közre) és az együttes gitárosa, Taylor York volt. A lemez azért is különleges, mert a készítésénél csatlakozott újra az együttes eredeti dobosa, Zac Farro a csapathoz.  

Az  ’After Laughter beharangozó száma a „Hard Times” című dal lett, amelyhez egy színes, tavaszi videoklip is készült, megalapozva a hangulatot a májusi album megjelenéséig. Mi már nagyon várjuk, és Ti?