Radics Gigi és Pápai Joci „A Dal” döntőjében!

Radics Gigi

Elérkezett „A Dal” idei műsorának utolsó fordulója. A döntőben 8 versenyző méretteti meg magát újra, hogy elnyerje a zsűri és a közönség kegyeit. A múlt pénteki elődöntőben egyenes ágon jutott tovább Radics Gigi és Pápai Joci is, akik teljes erőbedobással és kisebb változtatásokkal készülnek a nagy napra.

Pápai Joci egyértelmű közönségkedvencnek számít A Dal 2017 mezőnyében, de a zsűri is igazán pozitív kritikákkal illette az énekes eddigi produkcióit. Joci „Origo” című dalával hamar belopta magát a nézők szívébe. A komoly  témát boncolgató, roma és magyar stílusjegyekkel gazdagított dal, a modern hangzásvilág, a nagyon erős színpadi jelenlét mind-mind hozzájárultak a tökéletes produkcióhoz.

 

 

Joci a dalról:„Úgy gondolom, hogy az évek során ez az a dal, amivel a legjobban tudtam önazonossá válni. Ez az egyik főművem az életemben és erre vagyok a legbüszkébb. A modern hangzásvilágot szerettem volna ötvözni az autentikus, népi dallamvilággal, ezért a szavak kiejtésére és hangsúlyozására is nagy figyelmet fordítottam, bízva abban, hogy az összhatás így még különlegesebbé válik. Két dolgot szerettem volna a szöveggel kifejezni, az egyik egy beteljesületlen szerelem, a másik pedig a hangszerem és a zene fontossága, ami gyerekkorom óta a legnagyobb támaszom.” Az énekes elmondta, hogy a végső megmérettetésre a zsűri által kifogásolt háttéren változtatnak, megtalálták azt a világot, ami teljes mértékben passzol a dalhoz.

Joci a döntőre egyébként a próbákon kívül családi körben készül, otthon töltekezik. Emellett pedig a közönséggel is folyamatosan tartja a kapcsolatot, hiszen elmondása szerint soha ennyi szeretetet és pozitív visszajelzést még nem kapott, mint amióta felbukkant A Dalban. Elmondhatatlan öröm számára, hogy ennyien borzonganak bele a produkciójába, és hogy a nézők tudnak azonosulni a szerzeményével. Mindeközben az  „Origo” nézettsége rohamos léptekben közeleg az egy milliós letöltés felé.

Radics Gigi számára nem ismeretlen terep az hazai euróviziós válogató, harmadik alkalommal van ott a legjobb 30 között. A zsűri és közönség pontjai alapján a válogatóból és az elődöntőből is egyenes ágon jutott tovább a végső döntőbe. Idén egy nagyívű balladával készült az énekesnő, amely Gigi szerint az egyik legszemélyesebbre sikerült dala, témája pedig az igaz barátság. A zsűri külön kiemelte, hogy Gigi előadásmódja és lehengerlő éneklése egy tökéletes produkciót eredményezett ezúttal is. Joci a döntőre egyébként a próbákon kívül családi körben készül, otthon töltekezik. Emellett pedig a közönséggel is folyamatosan tartja a kapcsolatot, hiszen elmondása szerint soha ennyi szeretetet és pozitív visszajelzést még nem kapott, mint amióta felbukkant A Dalban. Elmondhatatlan öröm számára, hogy ennyien borzonganak bele a produkciójába, és hogy a nézők tudnak azonosulni a szerzeményével.

Gigi így mesélt a „See It Through”-ról: „Ez az első olyan eurovíziós versenydalom, amivel nemcsak azonosulni tudok, hanem a zeneszerzője is vagyok. Nagyon szeretem a magyar és az angol szöveget is. Talán a magyar szöveg kicsit közelebb áll hozzám a megfogalmazás miatt, ám a műsorban angolul énekelek, hisz a legfőbb célom a nemzetközi versenyre való kijutás, és aztán persze a sikeres helytállás.” Gigi számára is nagyon fontos, hogy a döntős produkciója teljesen magával ragadó legyen, ezért a hangszerelésben némi változás történt. A grandiózus összhatáshoz persze az énekesnő csodálatos, óriási színpadi ruhája is hozzájárul majd.

A szombati döntőben Gigi és Joci mellett Tóth Gabi, a Kállay-Saunders Band, Zävodi + Berkes Olivér, a Leander Kills, Kanizsa Gina és a Soulwave csap össze, úgyhogy mindenképp egy izgalmas estének nézünk elébe! Győzzön a legjobb!