Rag’N’Bone Man: megjelent a Human előadójának első albuma!

Rag'n'Bone Man

Túlzás nélkül állítható, hogy Rory Graham – vagy ahogy mostanában egyre többen megismerik, Rag’n’Bone Man – a Human című dalával egyből a reflektorfényben találta magát! Bemutatkozó lemeze – a nagy sláger után szinte magától értetődő módon – Human címmel jelent meg február 10-én.

A brit dalszerző/énekes felvétele Magyarország mellett a slágerlisták első helyéig jutott olyan országokban, mint Ausztria, Belgium, Németország vagy Svájc, de a Top 10-ben találjuk meg Franciaországban, illetve a Top 30-ban Hollandiában, és számos államban produkált platina és arany fokozatú eladásokat. A Spotify oldalán 100 millió meghallgatás felett jár a felvétel, míg a hivatalos klipet majdnem 140 millióan (!!) látták már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon. Hazánkban a nóta a csúcsra jutott a MAHASZ Rádiós Top 40 játszási listáján, Top 20-ba került a single, valamint Top 10-be a stream slágerlistán.

Rory 15 éves korában egy drum’n’bass formáció MC-jeként került először közelebbi kapcsolatba a zenével, majd 19 esztendősen – édesapja bátorítására – a blues éneklésbe is belekóstolt.