Tücsi és Pordán Petra: „Sokszor vesszük nyakunkba a várost”

Több, mint egy éve már, hogy a televíziós pályafutásuknak köszönhetően megismerkedett egymással Tücsi és Pordán Petra. Kezdetektől szimpatikusnak találták egymást, és kapcsolatuk lassan barátsággá mélyült: a Sláger TV Halló, Angyalok! című műsorának csinos háziasszonyai ma már egy napra sem tudják nélkülözni a másik társaságát, és gyakran veszik nyakukba együtt a várost.

 

A tavalyi év meghatározó volt Tücsi és Pordán Petra életében: egy munkának köszönhetően megismerték egymást. Akkor még nem sejtették, hogy a kölcsönös szimpátia egy erős barátság kezdetét jelenti. Mára már szinte elválaszthatatlanok, és a köztük lévő összhangot a Sláger TV nézői is tapasztalhatják a péntek és szombat esténként jelentkező Halló, Angyalok! című műsorban.

 

Az Angyalok a képernyőn kívül is rengeteg időt töltenek együtt, és gyakran veszik nyakukba a várost. „Sokszor sétálunk a Duna-parton, miközben nagyokat beszélgetünk. A munkahelyi témákon kívül természetesen a magánéletünket is kibeszéljük, nincsenek titkaink a másik előtt. Amikor nem tudunk találkozni, akkor az ügyes-bajos dolgainkat telefonon tárgyaljuk ki” – árulta el Pordán Petra. „Petrát bármikor felhívhatom, aki akkor is meg tud nyugtatni, ha kicsit ideges vagyok” – tette hozzá a Sláger TV másik Angyala, Tücsi.  

 

A barátnők gyakran sportolni is együtt járnak, de moziban és bulikban is sokszor megfordulnak.  „A következő tervünk a margitszigeti futás, bár van bennem egy kis félsz, hiszen Tücsi sokkal jobb futó nálam” – árulta el Petra, akire barátnője különleges alkalmakkor is számíthat. „Nemrégiben a születésnapomat ünnepeltük, és azt kértem Petrától, hogy töltsük együtt az egész napot, ami végül felejthetetlen volt” – tette hozzá Tücsi.