ByeAlex: Ha a reakció nincs meg, gagyi amit csinálok

Kedvesem című dalát egy ország ismeri, megjelenésével stílust teremtett. ByeAlex nem tervezte, mégis sikerült elérnie, hogy megosztó figurája legyen a zenei életnek. A zenész a leghallgatottabb rádió webes műsora, a Class Utas legutóbbi vendége volt, ahol elmesélte, hogy fogadta a kritikákat és arról is beszélt Garami Gábornak, mi motiválja dalszerzés közben.

 

Lehet szeretni és nem szeretni, de közömbösnek maradni nehéz ByeAlex dalaival és egyéniségével kapcsolatban. Az énekes a Class FM hetente jelentkező népszerű webes műsorában mesélt többek között arról, hogyan kezelte a 2013-as Dal kapcsán kapott kritikákat. „Az elején nagyon nehéz volt kezelni, megbántottak sokszor, de inkább nem, vagy ritkán szóltam miatta. Lehet, hogy többször kellett volna, mert mentálisan negatív irányba vitt el. Akkoriban eléggé rosszul is éreztem magam, de tavaly óta jobbra fordulnak a dolgaim” – vallotta be a zenész.

 

„Szeretnék valamilyen érzelmi reakciót kiváltani az emberekből. Nemrég írtam egy dalt az apám halálával kapcsolatosan, és amikor először előadtam Miskolcon, megkérdeztem a barátnőmet, hogy milyen volt, mert ő is ott volt a közönség soraiban. Mondta, hogy sok ember sírt, mire azt válaszoltam, hogy akkor jó dalt írtam. Nekem mindig ez az mérce. Ha a reakció nincs meg, gagyi amit csinálok” – jelentette ki az énekes, aki szívesebben lát könnyeket az emberek szemében, minthogy megtáncoltassa őket.

 

„A mai rohanó világban szerintem táncoltatni, mulattatni könnyebb, mint érzelmeket kicsalni az emberekből. Rávenni őket arra, hogy megfigyeljék mit vált ki belőlük egy zene, mit jelent nekik, milyen emlékek ugranak be. Lehet, hogy a dal hatására felhívja a volt barátnőjét és bocsánatot kér tőle, én kaptam már ilyen leveleket. Számomra ez a fontos és nem az, hogy röhögjünk egy jót. Mindig rájövök, hogy én nem tudok jól szórakoztatni, az nem az én világom. Talán azért is, mert mindig is keveset buliztam úgy magamtól. Nem értek hozzá” – árulta el Alex.

 

Hasonlóképp vélekedik a Class Utas kérdezőbiztosa, Garami Gábor is, akinek elsődleges célja, hogy a vendégei jól érezzék magukat. „Alex mesélt egyetemista éveiről, amikor először kezdett edzeni és arról is, mikor és miért hagyta abba, de azt is nagyon érdekes volt hallani, hogy hány helyen dolgozott a zenei szférában, mielőtt énekesként ismertté vált volna. Nagyon örülök, hogy egy újabb felszabadult beszélgetés helyszíne lehetett az autóm” – vallotta be a Class FM sztárja.

 

Hogyan élte meg, amikor címlapokra került ByeAlex? Hogyan fogadták az ismerősei a bulvárban való szereplést? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

 

Sztárvendégek, friss ötletek, meglepetések és szokatlan helyzetek – Class Utas minden héten a Class FM Facebook oldalán!