Foxes – All I Need

Foxes - All I Need Artwork.

Foxes – All I Need

Február 5-én jelent meg Foxes második lemeze, az „All I Need”, amely ezúttal A hét albuma lett a Sony-nál! Az énekesnő nagyon érzelmesnek ígéri a 12 felvételt tartalmazó lemezt, sok zongorával és vonósokkal. A szövegekről annyit árult el, hogy főleg a párkapcsolatok jelentették számára ezúttal az inspirációt.

Az énekesnő Louisa Rose Allen néven 1989. április 29-én látta meg a napvilágot az angliai Southamptonban, és már 14 esztendős kora óta foglalkozik zeneszerzéssel és dalírással. Egyébként 18 esztendősen kis híján búcsút mondott a zenei pályának, és feltett szándéka volt, hogy szépségterapeutaként dolgozik tovább, ám szerencsére a testvére meggyőzte arról, hogy ne mondjon le a zenei karrierjéről. Az ösztönzés hatására Londonba költözött, és felvette a Foxes művésznevet, az első saját szerzeménye („Like Foxes Do”), illetve édesanyja egyik álma hatására, és 2011-től már ezen a néven koncertezett.

Az első kislemeze („Youth”) 2012. januárjában jelent meg, és erről a címadó elhangzott a Gossip Girl amerikai televíziós sorozatban is (itthon A pletykafészek néven vetítették). A „Youth” sikere felkeltette az ismert dance producer, Zedd figyelmét, aki megkereste az énekesnőt, hogy készítsenek egy közös dalt.

 

Ez lett a „Clarity”, amely a 8. helyig jutott az amerikai Billboard 100-as listáján, és amelynek klipjét a mai napig 150 millióan tekintették meg! Az 56. Grammy-díj átadó gálán Zedd és Foxes átvehette a dalért a Best Dance Recording elismerést. Ezt követően egyre többen hívták meg közreműködőnek az énekesnőt: hallhatjuk a hangját a Fall Out Boy („Just One Yesterday”), a Rudimental („Right Here”) és Sub Focus („Until the End”) felvételein is.

Debütáló nagylemeze („Glorious”) 2014. május 12-én jelent meg, rajta olyan dalokkal, mint a címadó, a brit kislemez listán a 7. helyig jutó „Let Go for Tonight”, vagy az egyaránt szép karriert befutó „Holding onto Heaven”. Az album megjelenésének évében Foxes már headlinerként turnézott Nagy-Britanniában, miközben elkezdte a második album munkálatait.

Ez lett a most megjelenő „All I Need”, melynek stúdiómunkálatai Svédországban, Angliában és az Egyesült Királyságban zajlottak. A lemezről elsőként a „Body Talk” került ki a közönség elé, amely a 25. lett a brit kislemez listán, és amelyet a Spotify-on már 4 millióan meghallgattak 2015. júliusa óta. A kislemez promóciójaként Foxes egyetlen nap alatt 7 városban is fellépett, amivel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe (A legtöbb élő koncert 12 óra alatt több városban). Az „All I Need” második előfutára a „Better Love” volt 2015. szeptemberében.

Az All I Need számsorrendje:
1. Rise Up (Intro)
2. Better Love
3. Body Talk
4. Cruel
5. If You Leave Me Now
6. Amazing
7. Devil Side
8. Feet Don’t Fail Me Now
9. Wicked Love
10. Scar
11. Money
12. On My Way

Az album már előrendelhető a következő felületeken:
iTunes: https://itunes.apple.com/nz/album/all-i-need-deluxe/id1019553218
Amazon: http://www.amazon.co.uk/All-I-Need-Foxes/dp/B014882XJ0
Google Play: https://play.google.com/store/music/album/Foxes_All_I_Need_Deluxe_Version?id=Bva5o26cezzy6i7f52tz6fxiasa

Foxes YouTube linkek:
„Body Talk”: https://www.youtube.com/watch?v=VAerYplzZUE
„Better Love”: https://www.youtube.com/watch?v=oQBiPwklN_Q
„Amazing”: https://www.youtube.com/watch?v=rUee2CWs-X8
„If You Leave Me Now”: https://www.youtube.com/watch?v=yO0CBzZopaY
„Feel Don’t Fail Me Now”: https://www.youtube.com/watch?v=89KkQvOrp-A