Sia – This Is Acting

Sia - This Is Acting artwork 2016.

Január 29-én jelent meg Sia „This Is Acting” című új, sorrendben 7. lemeze, amely a hét albuma a Sony-nál!

SIA – THIS IS ACTING

Az ausztrál énekes-dalszerző hetedik albuma 2016. január 29-én jelenik meg. Az “Alive” című kislemezdallal felvezetett lemez Sia elmondása szerint az eddigi legpoposabb albuma, hiszen legutóbbi anyaga (“1000 Forms of Fear”) és fő kislemezdalának (“Chandelier”) sikere nagy lendületet adott az alkotáshoz. Olyan kiváló dalok születtek és kaptak helyet az albumon, mint a “Bird Set Free”, a “One Million Bullets” vagy a “Cheap Thrills”.

Az új anyagról elsőként kimásolt „Alive” klipjét közel 30 millióan látták már a YouTube-on, a 9 esztendős japán főszereplőből – Mahiro Takano – pedig valóságos sztár vált a videó hatására. A forgatás során a rendezői teendőket Sia és Daniel Askill látta el, vagyis ugyanaz a kreatív team, akik sikerre vitték a „Chandelier” klipjét is. Szintén a lemez egyik színfoltjának ígérkezik a „Reaper”, aminek társszerzője- és producere Kanye West volt. És ha már társszerzőség: Sia nem kizárólag a saját szerzeményeit jegyzi, hanem kreatív képességeit szívesen veti be más előadók oldalán is. Így társszerzőként oroszlánrésze van olyan nóták sikerében, mint a „Diamonds” (Rihanna), a „Perfume” (Britney Spears), az „Invincible” (Kelly Clarkson), a „Pretty Hurts” (Beyoncé) vagy a „Love Me Back to Life” (Celine Dion).

Az extrém hangzásoktól és színpadi megjelenésektől sem visszariadó művésznő a „This Is Acting” számsorrendjét is különleges módon leplezte le: minden egyes dal címe egy-egy legendás koncerhelyszín homlokzatán jelent meg, majd a képek felkerültek Sia Instagram oldalára.

A lemeznek az „Unstoppable” című dal a legfrissebb előfutára, amelynek audio verziója egy héttel a hivatalos megjelenés előtt debütált a YouTube-on. Sia természetesen élőben is bemutatja majd a „This Is Acting” dalait, az egyik legrangosabb fellépése kétségtelenül a 2016-os Coachella Fesztiválon lesz áprilisban.

A This Is Acting számsorrendje:
1. Bird Set Free
2. Alive
3. One Million Bullets
4. Move Your Body
5. Unstoppable
6. Cheap Thrills
7. Reaper
8. House on Fire
9. Footprints
10. Sweet Design
11. Broken Glass
12. Space Between

Az album január 29-től elérhető a következő felületeken:
Apple: http://smarturl.it/SiaUnstoppable 
iTunes: http://smarturl.it/iThisIsActing 
Spotify: http://smarturl.it/sThisIsActing 
Amazon: http://smarturl.it/aThisIsActing 
Google Play: http://smarturl.it/gThisIsActing 
Deezer: http://smarturl.it/dThisIsActing

Sia YouTube linkek:
“Alive”: http://smarturl.it/SiaAliveVid
“Unstoppable”: http://smarturl.it/HearSiaUnstoppable
“Reaper”: 
http://smarturl.it/HearSiaReaper
“Cheap Thrills”: http://smarturl.it/HearSiaCheapThrills
“Bird Set Free”: http://smarturl.it/BSFpv
“One Million Bullets”: http://smarturl.it/HearSia1MB