Ingyenes Képzelt Város koncert az Instantban

A Képzelt város zenekar/együttes - Sajtó fotó.

Ingyenes koncertet ad a Képzelt Város a koncerthelyként is egyre népszerűbb Instantban. A zenekar jelenleg negyedik albumán dolgozik, így a koncerten már az új dalok is felcsendülhetnek.

Képzelt Város koncertélmény alapjai a masszív gitárfutamok erőteljes ölelése és a cselló lágy simogatása, miközben az örvénylő mélyek és teátrális magasok váltakoznak a dalok hangulatában. A zenekar jelenleg tavasszal megjelenő negyedik nagylemezén dolgozik, melyet a csapat egy hétvégére elvonulva kezdett el írni: „Upponyban egy hosszú alkotó hétvégét tartottunk. Érdekes módon az ilyennek nem csupán a zenélés a szerves része, hanem a beszélgetések is, melyek során elmondjuk egymásnak, hogy mit is szeretnék az új lemeztől, vagy éppen ki milyen gondolatokat szeretne megszólaltatni rajta. Az anyag ilyen típusú “kitalálása” legalább olyan fontos, mint a zenei aspektus. Szerencsére mindkét területen sikerült haladnunk valamennyit, ráadásul egy olyan helyen, ahol kevés dolog vonta el a figyelmünket minderről” – Mesél a várostól távol töltött hétvégéről Kovács Ákos, a zenekar énekese.

A készülő nagylemez dalaiba már a hétfői koncerten betekintést nyerhetünk, a türelmetlen rajongók pedig a Képzelt Város Facebook oldalát követve videók formájában kaphatnak egy kis ízelítőt a készülő dalok markáns világából.

A videókat Horváth Bernadett készítette:

https://www.facebook.com/kepzeltvaros/videos/10153571182588886/

https://www.facebook.com/kepzeltvaros/videos/10153553828878886/

A Képzelt Város előtt Alen Smithee jr. játszik.

  • Képzelt Város és Alen Smithee jr. koncert

  • Helyszín: Instant Bár, Budapest 1065, Nagymező utca 38.

  • Időpont: 2015. október 26. 20:00

  • Belépés: ingyenes

  • Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/903954256346386/

Facebook közösségi oldal:

https://www.facebook.com/kepzeltvaros