„Azt hittem, tényleg csak a filmekben van ilyen”

A WellHello tagjai lesznek a Class FM vadonatúj webes műsora, a Class Utas első vendégei – a rövid, pörgős kisfilmekben Garami Gábor az autójában beszélget hazánk legismertebb előadóival és megletetésekkel is várja a gyanútlan utasokat. Az október 12-én debütáló első adásban Fluor többek között elmeséli, miért nem szerezte meg máig a jogosítványát, Diaz pedig bevallja, hogy gyakran a turnébuszban is saját magukat hallgatják.

 

A leghallgatottabb rádió Facebook oldalán elérhető Class Utasban Garami Gábor utazás közben, az autójában kapja mikrofonvégre hazánk legmenőbb sztárjait. Hétköznapi témák, magánélet, szakmai tervek is terítékre kerülnek a műsorban, ahol persze zenében és humoros pillanatokban sem lesz hiány.

 

„Az édesanyám szerint az első szó, amit kimondtam az autó volt, járni még alig tudtam, de már kocsikat néztem az ablakból és az út széléről. Amikor a családdal nyaralni mentünk, sokszor már reggel beültem a kocsiba, pedig előfordult, hogy csak délben indultunk útnak. Ezek után természetes, hogy rendhagyó környezetben, egy autóban fogadom a Class Utasokat, akikkel egészen hétköznapi dolgokról beszélgetünk, miközben elviszem őket egy forgatási helyszínre, koncertre, bevásárolni, vagy egyszerűen csak egy hosszú nap után együtt indulunk haza” – mondta el Garami Gábor, akinek első utasai a Wellhello tagjai voltak. Fluor Tomi többek között azt is elárulta, hogy a mai napig nincs jogosítványa.

 

„Nagyjából hat éve kezdtem neki, és bár eljutottam a rutinig, de mielőtt befejeztem volna, annyira híres lettem…” – kezdte nevetve hazánk egyik legnépszerűbb zenei formációjának sztárja, aki természetesen tervezi a jogsi megszerzését, de idő hiányában ez egyelőre csúszik. Fluor az őket körülvevő rajongásról is beszélt, amelyen még most is csodálkoznak Diazzal. „Azt hittem, csak a filmekben van, hogy a tinilányok futnak utánad az utcán sikítva, miközben tényleg előfordul!” – mesélte az előadó Gábornak, miközben természetesen a Wellhello legnagyobb slágerei szóltak az autóban.

 

„Erről az jut eszembe, amikor a turnébuszban hallgatjuk az új demót – volt már rá példa, hogy úgy érkeztünk meg egy-egy helyszínre, hogy a saját dalunk bömbölt. Mondtam is Tominak, hogy most azért halkítsuk le, furcsa kiszállni a saját zenénkre” – árulta el Diaz.

 

Hogy milyen szomszédai vannak Fluornak, mennyire pontos Diaz és nagyképűek-e a srácok, kiderül október 12-én hétfőn reggel a Class Utas első adásában, amelyben hazánk legnépszerűbb zenei sztárjai lesznek hétről hétre Garami Gábor vendégei.

 

Sztárvendégek, friss ötletek, meglepetések és szokatlan helyzetek – Class Utasban minden héten a Class FM Facebook oldalán.