A Dal: Csemer Boglárka Boggie megy Bécsbe

A Dal 2015 döntő - Boggie - 2015.02.28.

Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között.

A Dal című magyar válogatóverseny szombati döntőjében a nyolc finalista mezőnyét a zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől a legtöbb szavazatot SMS-ben és a verseny mobilapplikációján keresztül Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing kapta. A dal szerzői: Csemer Boglárka, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne. Szintén bejutott a legjobb négybe Szabó Ádám és a Give Me Your Love (a zsűritől a legmagasabb, 28 pontot kapta), Mujahid Zoltántól a Beside You című dal, valamint a Spoon együttestől a Keep Marching On.

 A nézők 145 ezer szavazatot küldtek a négy legjobbra.

Nagyon boldog vagyok. A hathetes verseny során végig nagyon szépen, zökkenőmentesen lépkedtünk előre. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon rendben érzem magam, egyben vagyok, készen álltam a feladatra” – mondta Csemer Boggie, miután újra elénekelte a győztes dalt a verseny végén.

Kitért arra: úgy adta be a jelentkezést A Dalba, hogy eltökélt volt abban, ő szeretné Magyarországot képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon. „Azt is szeretném megnyerni” — tette hozzá.
A Wars For Nothing egy háborúellenes szám,
“Amikor elkészült a dal, az ukrajnai helyzet is a fejemben volt. Sebestyén Áron globálisabban akart a háború ostobaságáról szólni a dalban, Bori Sára Heléne dalszövegírónak is tőlem valamelyest eltérő elképzelései voltak, végül ez lett belőle” — idézte fel a dal megszületésének történetét.

Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát, büszke vagyok erre” — hangsúlyozta az énekesnő.

Az MTI-nek kifejtette, valószínűleg változtatnak valamelyest a produkción a bécsi versenyig, például a bekötésen. „Minden attól is függ, milyenek a bécsi színpad körülményei, nyilván mások lesznek a ledfalak mögöttünk, nyilván oda más vizuált kell vinni” — mondta.

A Dal döntőjében Csemer Boggie-t Lee Olivér gitáros, valamint négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte.

A szakma által a fiatal hazai dzsessz/pop énekes generáció egyik legtehetségesebbjének tartott, 28 éves Boggie első, 2013-ban megjelent (háromnyelvű: angol, francia, magyar) lemezével a 3. helyre került az amerikai Billboard magazin dzsesszalbum listáján. Tavaly év végén jelentkezett második korongjával (All Is One Is All). Parfüm című dalának klipjét több mint 30 millió ember látta eddig világszerte. Néhány hónapja New Yorkban járt, ahol a Parfümről, annak társadalmi vonatkozásairól tartott sikeres előadást és koncertet a Hofstra Universityn diákok előtt.

A versenyt követően Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója hangsúlyozta: „A tévénézők által leadott 145 ezer szavazat csaknem másfélszer annyi, mint a tavalyi A Dal döntőjében volt. Ez is mutatja, mennyire népszerű a műsor a közönség körében” — mondta.

Forrás: MTI

Fotó: MTVA / Penziás Nikolett

###

A Dal 2015

A Dal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi dalválasztó műsora. Az élő adásokba bejutott 30 produkcióból a négytagú zsűri és az ötödik zsűritag, a közönség választja ki, hogy melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előző évekhez hasonlóan élő show keretében 6 héten át három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben mérettetik meg magukat az indulók.

További információ: mediaklikk.hu/dal