Legjobb érzés, amikor a tánctéren boldog embereket látok – Dj Guba interjú

Guba Józsefnek hívnak. 1982 Július 1-én születtem Jászberényben. Már pár évesen apukám fejhallgatójával szaladgáltam, szüleim már ekkor gondolták, hogy szeretni fogom a zenét! Így aztán 7 évesen beírattak a helyi zeneiskolába, amit sikeresen el is végeztem. Kb. 1990 körül kezdtem el gyűjtögetni a kazettákat, sokszor éjszakáig fennmaradva másoltam a rádiók játszási listájáról a dalokat! Valamikor ötödikes koromban megkaptam életem első saját magnóját, és onnantól kezdve nem volt megállás. Művésznevet nem nagyon kellett keresnem, mert már a suliban mindenki Dj Gubának hívott, így maradtam is ez.  Sokat köszönhetek Dj.Yoko barátomnak, kollégámnak, akitől a kezdetkor nagyon sokat tanultam. Például hogy hogyan is kell eladni egy zenét a közönségnek, mikor kell váltani, a mikrofonhasználatról nem is beszélve, amiért a mai napig is hálás vagyok. 2004-ben sikeresen levizsgáztam az OSZK-nál, mint DJ/Műsorvezető.  2005 óta tag vagyok a Mahasznál és évek óta a Dj Szövetségnél is.  Jelenleg a Club Yokoban és Jászberényben az Ifjúsági házban dolgozom, mint rezidens, Dj.Yoko(másik rezidens, club tulajdonos) mellett. Rezidensként zene stílusom elég tág. Az igazi retró muzsikáktól a mai modern tánczenéig, club illetve fesztiválzenékig bármi belefér nálam, s ezt mindig a közönség és az aktuális buli teszi függővé.  Célom hogy a szórakozóhelyeken a lehető legjobbat nyújtsam a közönség felé, megtaláljam az összhangot velük, mert ez a legfontosabb. Csodálatos érzés mikor ismerősök és ismeretlenek jönnek oda és megköszönik, hogy milyen jó hangulatot teremtettem. Számomra ez a legjobb érzés, ezért csinálom!

 

Üdvözöllek József!

Elég sokat dolgozol együtt Saby Davis-el, egyre több közös alkotásotok jelenik meg az Audio Bitch Records kiadónál.  Hogyan ismerkedtetek meg? Mit lehet tudni a legújabb munkátokról?

–          Saby Davis barátommal körülbelül 2 éve ismerkedtünk meg egy fellépés alkalmával, ahol közös barátunk Tomy Montana mutatott be minket egymásnak. Mivel mindketten a zene megszállottjai vagyunk nagyon jól összebarátkoztunk és közben rájöttünk, hogy zeneileg is teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Mivel Saby-nak már sok zenéje megjelent akkor mikor megismertem, amik többnyire EDM stílusúak, így könnyű volt döntenünk, hogy a közös projectekben is efelé az irányzat felé megyünk. Zeneileg próbálunk mindig trendi, aktuális stílusú dalokat csinálni, melyet Tomy Montana kiadója az Audio Bitch Records is segít. Az idei évben már 3 közös zenénk is megjelent, és természetesen csináljuk tovább, bízom benne, hogy az év további részében is sikeres dalokat tudunk majd alkotni együtt. Szabit egyébként az ország legjobb producerének tartom és büszke vagyok rá, hogy az egyik legjobb barátom!

Ha jól tudom a Club Yoko rezidens lemezlovasa vagy, mennyire jelent kihívást, nehézséget a mai szórakoztatóiparban rezidens dj-nek lenni?

–          Igen, már több mint 8 éve ott dolgozom, de szerencsére van egy másik rezidenciám is Jászberényben, ahol havi kétszer jelentkezünk. Véleményem szerint egy rezidens feladata sokkalta bonyolultabb, mint egy sztár fellépőé. A miénk a felelősség szinte az egész estéért. Mi vezetjük fel a csúcspontig, mikor a sztárfellépő érkezik, illetve nekünk kell levezetni a bulit úgy, hogy a lehető legtöbb embert ott tudjuk tartani a végéig. Ha rossz a warm up, akkor a fellépőnk sem kap olyan tömegképet kezdetekor, amit szeretne. Célunk, hogy megtaláljuk azokat a zenéket, amikre a közönségünk vágyik, ugyanakkor figyelünk arra, hogy az aktuális fellépő zenéit, illetve műsorának darabjait ne játsszuk le. Egy rezidensnek mindig naprakésznek kell lennie az aktuális slágerekből, épp ezért figyeljük a slágerlistákat, készülünk új dalokkal is minden hétvégére, amit okosan elrejtünk a nagy slágerek közé, ezzel beszoktatjuk őket.

11004316_930587703648345_1783934981_n

Pályafutásod során, mi volt az a sikerélmény, amely erőt adott neked ahhoz, hogy jó úton jársz?

–          Szerencsére több ilyen is volt már az életemben. Például amikor egy hatalmas szabadtéri bulin játszottunk, és felkonferáltak, ami büszkeséggel tölt el, hogy talán jól csinálom, amit csinálok.  Sok olyan bulim volt már, mikor akár munka közben, vagy a buli végén odajöttek fiatalok és megköszönték az estét, gratuláltak ahhoz, amit csinálok és kaptam visszajelzéseket, hogy legközelebb is ellátogatnak a bulimba. Egy diszkósnak nincs jobb érzés annál, amikor a pultban állsz, és boldog embereket látsz, akik hol egy tapssal, hol egy kézfenntartással jelzik feléd, hogy jó úton jársz.

Véleményed szerint mi szükséges ahhoz, hogy egy Dj maradandót alkosson a szakmában?

–          Hát manapság már valóban nem elég annyi, hogy tudj mixelni, vagy legyél házigazda egy aktuális helyen. Most már azon a szinten vagyunk, hogy rengeteg a „dj” ! Ha szeretnél különlegesebb, egyedibb lenni, akkor saját zenét, remixet kell készítened, de minimum bootleget, mash up-ot. Fontos, hogy készíts időnként mixeket, amelyeket tudnak hallgatni az emberek, tudnak téged hova kötni ezzel. A zenekészítés mellett az egyik legfontosabbnak tartom a mikrofon használatot. Szerintem, ha nem mikrofonozol elvesztél. Egy rezidensnek ez kötelező. Természetesen ez nem vonatkozik a  techno dj-re vagy mondjuk egy trance dj-re, de mint rezidens, kötelező. Neked meg kell teremtened a kontaktust a közönséggel, konferálsz, néha humorral akár, vagy ha ne adj, isten baj van, tudd, mikor mit kell mondani. Amit még nagyon fontosnak tartok egy házigazda számára az, hogy legyél többrétű zeneileg. Saját példámból kiindulva, én a mai slágerek mellett nagyon szívesen csinálok akár egy Retró vagy Classic bulit. Sokszor egy-egy régi emlékű zene nagyon fel tudja dobni a hangulatot.

Merre tartunk, az elmúlt évekhez képest jobb vagy rosszabb lett a helyzet a szórakoztató iparban?

–           Véleményem szerint egyre nehezebb a szórakoztató iparban a munka.  Sok ember már anyagilag nem teheti meg, hogy hétről hétre szórakozni jár, ezért lehet, hogy csak havi egyszer megy el, és akkor pedig a lehető legjobbat választja. Az elmúlt években sok kisebb klub bezárt, de sok nagy hely is gondokkal küszködött. Manapság sok kis kezdő ügyes diszkós is van, bekerülni viszont nagyon nehéz egy profi klubba. Véleményem szerint mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát, amit mi is tettünk, kezdve a suli diszkótól a házibuliig. Bár sok olyan is van, aki nem a megfelelő módon közelít, mást kitúrva nevetséges összegért akar elmenni, dolgozni, ráadásul illegálisan. Egy biztos, ha jól csinálod, amit csinálsz a pultban, akkor meg tudod tartani a munkahelyedet, de ehhez valóban univerzálisnak kell lenned. Természetesen, ha egy klub anyagi nehézségekkel küzd, akkor nem csak az kell, hogy te, mint dj jó légy, hiszen ha nem jó a marketing, a reklám, az árak, a környezet, akkor ez már kevés. Egyet remélek, sokáig lesz még munkám!

Tervek, célok a közeljövőre nézve?

–          Természetesen tervek, célok mindig vannak. Ahogyan kezdtük is a beszélgetés, manapság egyre több zenénk megjelenik Szabival, bízok benne, hogy ezekből egyre több munka, fellépés fog kialakulni. Amellett, hogy ugye házigazda vagyok két helyen is, természetesen, ha kapok fellépést, nem utasítom vissza, hiszen az én álmom sem más, mint járni az országot. De azt azért elmondhatom, hogy mint rezidens én nagyon boldog vagyok, mert ez az életem, e nélkül nem tudnék élni!