Roberto Rios az új Future Trance válogatás albumon debütál!

Roberto Rios & Dukai Regina.

Tavaly valóra vált a feltörekvő DJ/producer álma: megjelent első saját felvétele, mely a hazai zenei élet aranytorkú divatdiktátora, Dukai Regina közreműködésével készült. Roberto Rios azonban nem dőlt hátra, már is itt van az újabb sikeres megjelenés.

Roberto mindennapjait a zene tölti ki, rengeteget dolgozik az új, megjelenés előtti zenéin. Vallja, hogy nincsenek elérhetetlen célok, csak kevés kitartás és gyenge akarat. Szakadatlan munka, sok-sok megpróbáltatás, s persze családi és a szakmabéli kritikus jó barátok támogatásának eredményeképp, 2014 júniusában megjelent első saját dala. A „We Glow” – hoz Johnny K Palmer, írta a szöveget és a méltán híres Dukai Regina énekelte fel. A trekk az elmúlt évben egyre több helyen forgott, és vált a klubok kötelező slágerévé. A nóta sikerének híre, hazánkon túlra is eljutott, s a neves német kiadó a Big Blind/New Kontor is felfigyelt rá. A kiadónak olyannyira tetszett a zene, hogy meg is jelentették az égiszük alatt, így mára már a legnagyobb zenei áruházakban is elérhető.

Nincs megállás az első nagyobb nemzetközi siker után, hiszen a dal egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2015. február 20-án a Universal Music kiadó által működtetett Polystar piacra dobja – immáron 71. alkalommal – a „Future Trance” című, legendás triplalemezes válogatásalbumot, amelynek korongjain – egyetlen magyar producerként – Avicii, Calvin Harris, David Guetta, Hardwell és Oliver Heldens mellett ott szerepel Roberto Rios és a „We Glow’”. Ezzel olyan neves magyar producerek útját követi, mint Myon & Shane54 és a Náksi vs Brunner formáció.

 

Videó:

Web: www.robertorios.eu
Facebook: www.facebook.com/RobertoRiosDj
Youtube: www.youtube.com/robertoriosmusic
Soundcloud: www.soundcloud.com/robertoriosdj