Jay Lumen a mexikói BPM fesztiválon játszott. A Beatport a világ 3 legjobb előadója közé sorolta.

Jay Lumen első magyarként játszhatott Mexikó legendás fesztiválján, a BPM-en. A WMC mexikói megfelelőjének is tartott rendezvényen azon kevés előadók egyike volt, akik a fesztivál két napján is játszottak. Nem is csoda, hiszen a Beatport alig egy héttel korábban a világ 3 legjobb tech house és 10 legjobb techno előadója közé sorolta 2014-es, vitathatatlanul egyedülálló eredményei alapján.

 

Jay Lumen újabb falakat döntött le? Egyértelműen igen.

 

Számtalanszor halljuk, hogy magyar előadó ezt, vagy azt az eredményt, lehetőséget nem éri el, mert ebből a régióból ez kivitelezhetetlen.

 

Ám Jay erre folyamatosan rácáfol. Már-már azt hihetnénk, hogy hobbijának tekinti az ilyen tévhitek megcáfolását. Ezen cikkünkben egyenesen két példával is szolgál erre.

 

Jay Lumen első magyarként állhatott a rövid idő alatt legendává vált mexikói BPM fesztivál lemezjátszói mögé.

A rendezvényt sokan az ADE (Amsterdam Dance Event) és a WMC (Winter Music Conference- Miami), mexikói megfelelőjeként tartják számon és ez nagyjából igaz is. Ami ugyanakkor nagyon fontos a BPM esetében, hogy kizárólag a minőségi elektronikára koncentrál és a szervezők, ennek rendre hangot is adnak különböző nyilatkozataikban.

 

A BPM, minden évben Playa Del Carmen festői üdülőparadicsomában kerül megrendezésre, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy nem csak az ide látogató közönség, de a fellépő DJ-k is nyaralásnak tekinthessék az ott töltött időt.

 

Jay Lumen két különböző napon is megtáncoltatta a közönséget. A BPM hétvége pénteki napján a fesztivál egyik legközkedveltebb klubjában a Tabú-ban pörgette a zenéket, míg a szombati napon a BPM egyértelműen központi és elsőszámú helyszínének számító Mamita’s Beach színpadáról mozgatta meg a napsütésben bulizni vágyókat.

 

Mindkét buli remek hangulatban zajlott.

 

A Tabú klub ajtajára már nyitás előtt kitették a „Sold Out” táblát, ugyanis a jegyek már két nappal a buli előtt az utolsó szálig elfogytak.

 

A klubban egyébként a BPM hetének többi napján, többek között olyan nevek játszottak, mint : Julian Jeweil, Popof, Adam Port, David Mayer, &ME, Coyu, Butch, stb.

 

Itt meghallgathatjátok és le is tölthetitek Jay Lumen élőben, a Tabú klubban rögzített, DJ szettjét a BPM fesztiválról, Mexikóból!:

https://soundcloud.com/jay-lumen-official/jay-lumen-live-at-bpm-2015

 

 

A Mamita’s Beach Club – mely méreteiben sokszorosa a Tabú-nak – szintén óriási mennyiségű embert vonzott, így a tengerparton egy igazán hangulatos este alakulhatott, már csak a gyönyörű környezet okán is. Nyilvánvalóan egészen egyedi élményt nyújt, hogy miközben a DJ pult felé fordulva bulizunk, annak háta mögött a Csendes-óceán gyönyörű kékséggel tárul elénk.

 

Itt Jay egyébként az El Row vendége volt, ahol többek között Anja Schneiderrel vállvetve zenélt.

 

A helyszín nívóját jól tükrözi, hogy Jay Lumen-en kívül a Mamita’s Beach-en többek között olyan nevek játszottak a BPM 2015 keretében, mint: Carl Cox, Luciano, Seth Troxter, Carl Craig, Stacey Pullen, Matthias Tanzmann, David Squillace, ellen Alien, Guy Gerber, stb.

 

Jay szettje olyannyira népszerű volt a BPM-en, hogy a fesztivál utolsó napján készült helyi felmérés alapján a közönség állítólag a Mamita’s Beach legjobb szettjének tartotta.

 

Nem véletlen hát, hogy cikkünk keltekor a Jay szettjéről készült, több mint 1 órás videó, a Youtube-ra felkerült BPM-es videók és egyéb felvételek között vezette a képzeletbeli listát, hiszen ezt a videót látták a legtöbben. Mi több, a legtöbb pozitív visszajelzés is erre érkezett, annak ellenére, hogy annak hangját a Youtube team tévedésből egy teljes napra visszavonta, majd később természetesen újra aktívvá tette.

 

Íme Jay Lumen több, mint 1 órás, Mamita’s Beach-en rögzített élő videó felvétele a BPM 2015 fesztiválról, Mexikóból:

https://www.youtube.com/watch?v=EJVOy_J7YkM

 

Mindez méltó megkoronázása volt annak, hogy Jay Lumen-t a világ 3 legjobb tech house és 10 legjobb techno előadója közé sorolta a Beatport, a 2014-es évben elért eredményei alapján. Tehát egyszerre két stílusban lett a 2014-es esztendő 10 legjobb előadója közé választva. Ilyen eredménye soha korábban egyetlen magyar előadó sem volt képes, hiszen éves Top3-ban, összesítésben azelőtt még egyetlen magyar DJ, vagy zenész sem szerepelt eladási, vagy sikerlistán.

 

Arról nem is beszélve, hogy – mainstream, progressive house, vagy EDM zenei vonalat is beleértve – soha korábban nem került fel magyar előadó egyszerre két stílusban az év 10 legjobb előadója közé.

 

Tehát mondhatjuk, hogy ezzel egy újabb mérdföldkőhöz érkezett, nem csupán Jay Lumen, de a hazai  e-zenei élet is.

 

Tech House stílusban Jay előtt közvetlenül Maceo Plex szerepel a 2. helyen, míg az 1. helyet a Hot Creations új felfedezettje, Patrick Topping birtokolja. Techno-ban Jay, közvetlenül Dubfire előtt található meg, pontosan a 10. helyen, ami már önmagában sem kis fegyvertény.

 

A teljes listákat a Beatport hivatalos statisztikáit figyelő és kibocsátó BP Top Tracker weboldal közölte.

 

A két listán egyébként Jay Lumen nem kis neveket előz meg. Íme csak néhány név az igencsak elit sorból.

 

Techno: Dubfire, Maceo Plex, Nicole Moudaber, Oliver Huntemann, Green Velvet, Len Faki, Marcel Dettmann, Slam, Radio Slave, stb.

Tech House: Hot Since 82, Tiga, Green Velvet, Nick Curly, Oxia, Sidney Charles, Mendo, GusGus, Ame, Alex Niggemann, stb.

 

Ez a közzétett lista azért is kiemelkedően fontos a DJ világban, mivel mindenféle szubjektív szavazástól mentes, hiszen egészen egyszerűen a 2014-es évben elért Beatport eredmények összesítése alapján áll össze. (Gratulálunk a Beatprot éves listájának többi hazai szereplőjének is mainstream vonalon! A StadiumX-nek Progressive House, a Muzzaiknak House, a Crazibizának House, Gaga-nak pedig minimal stílusban elért eredményéhez.)

 


Ugyanakkor Jay Lumen a 2014-es év Top100 legjobb előadója között is szerepel a Beatport stílustól független, összesített listájában, ahová első és eddig egyetlen magyar előadóként sikerült bejutnia.

 

Itt természetesen már nagyrész EDM előadók szerepelnek, épp ezért különösen nagy fegyvertény, ha underground DJ-ként valaki helyet kaphat itt, hiszen a mainstream előadók mögött álló médiagépezetekkel jelenleg szinte lehetetlen versenyezni. Vagy ezek szerint mégsem?

 

Elmondhatjuk tehát, hogy Jay Lumen egészen szenzációs teljesítményt tudhat magáénak az elmúlt évből is.

 

Mi több úgy tűnik, hogy 2015-ben sem adja alább, hiszen cikkünk keltekor is egyszerre két dallal szerepel a Beatport Top10-eiben. „You Know” című dalával a techno Top10-ben, míg „our Freedom” című trackjével a tech house Top10-ben volt megtalálható.

Nem is meglepő hát, hogy Jay ilyen hírek hallatán igencsak felszabadultan játszhatott, Play Del Carmen gyönyörű üdülővárosában megrendezett BPM 2015 fesztiválon, ahol mind a közönségnek, mind saját magának egészen biztosan maradandó élményt szerzett.