A New Level Empire a női kézilabda EB-n

New Level Empire.

A zenekar készíthette el a 2014-es női kézilabda-eb hivatalos himnuszát!

 A Dal 2014 döntőjéből is ismert New Level Empire, vagyis DJ Newl, Zola, Krash és Shizuka egész Magyarországot meghódította a versenyen indított dalával, a „The Last One”-nal! Minden rádió beleszeretett, a közönség kedvenc együttes pedig azóta végigturnézta az egész országot.

Az első nagy sláger meghozta a legújabb dal ötletét is, ugyanis még a februári versenyen kiszúrta magának a zenekart a Magyar Kézilabda Szövetség, akik nemrég meg is keresték a New Level Empire-t, hogy a banda írjon nekik egy hasonló himnuszt, amely a most megrendezésre kerülő, magyar és horvát nagyvárosokban zajló női Európa-bajnokság hivatalos zenéje lehet.

Az együttes óriási megtiszteltetésnek vette a felkérést, és azonnal neki is látott, hogy egy olyan számot írjon, amely az első nagy sláger nyomdokain lépdelve, mégis egy új témát körüljárva lehet méltó az esemény volumenéhez.

„Az MKSZ teljesen szabad kezet adott nekünk a kreatív folyamatoknál és annyira tetszett nekik a dalunk, hogy elsőre el is fogadták az ötletünket. Próbáltuk elképzelni, milyen érzés lehet a csarnokban sportolóként átélni egy ilyen fontos pillanatot. Olyan dalt akartunk írni, amellyel a közönség is azonosulni tud, és jól működik, jól hangzik egy ilyen óriási térben is. Így született meg a „Hold Your Hands So High”, és nagyon büszkék vagyunk, hogy ebből az apropóból „kellett” megírnunk a dalt” – mesélt az alkotói folyamatról DJ Newl, a banda dobosa.

A „Hold Your Hands So High”-t októberben mutatták be egy klubkoncerttel egybekötve, a héten induló bajnokságban pedig kiemelt szerepet tölt be, hiszen ez lett a csapatok bevonuló zenéje és a nyitó-és záróeseményeken is a New Level Empire fog zenélni:

A megnyitó december 7-én, vasárnap lesz Győrben, ahol a magyarok le is játsszák az első meccset az orosz válogatottal. A New Level Empire végigkíséri a hivatalos helyszíneket, így az elődöntőkön és a döntő napján, az ünnepélyes záró rendezvényen is részt vesz december 21-én, ahová egy hatalmas show-val készül, hogy elkápráztassa a közönséget.

A banda egyébként jövő héten jelenteti meg debütáló albumát, a „Homelights”-ot is, mely a nyári fesztiválszezon élményeit foglalja össze 8 trackben. Természetesen a már ismert „The Last One”, a második, „Wanna Get Over” című single és az új kézilabdás himnusz is felkerült a korongra, amely december 10-étől fizikai és digitális formátumban  lesz elérhető!

Addig is előrendelhető CD-n itt:
http://www.magneoton.hu/Termek/Homelights

Kiadja: Az Elephant House

Az EB menetrendjéről pedig itt lehet tájékozódni:
http://keziszovetseg.hu/upload/file/Eb_menetrend.pdf
http://keziszovetseg.hu/