One Direction: FOUR – új album!

One Direction.

A One Direction bejelentette vadonatúj albumát “FOUR” címmel

A bejelentés utáni 24 órában ingyenesen letölthetővé tették az album egyik dalát honlapjukon, mely letöltési rekordot döntött

Az első kislemezdal „Streal My Girl” címmel szeptember 29-én debütált.

A bolygó legnagyobb pop bandája, a One Direction visszatér a “FOUR”-ral, vadonatúj stúdióalbumukkal, mely a 2013-ban, a világon a legnagyobb példányszámban elkelt “Midnight Memories”-t követi a sorban.

 

Hogy beharangozzák az albumot a bejelentéskor a banda elérhetővé tette a “Fireproof” című vadonatúj felvételét a korongról, melyet a rajongók ingyenesen tölthettek le a fiúk weboldaláról limitált ideig, a bejelentést követő 24 órában. A hatás nem maradt el, 1.089.278 alkalommal töltötték le a dalt, mely megdöntötte minden idők dalletöltési rekordját 24 óra alatt. A “Fireproof”-ot Louis és Liam írta John Ryan, Jamie Scott és Julian Bunetta társaságában.

 

A “FOUR” album már előrendelhető az iTunes-on és 2014. november 17-én jelent meg. A bejelentés óta már 67 ország iTunes albumlistáján ért el #1 helyezést az előrendelés (ugyanez a szám tavaly az előző album esetében 39 volt).

 

A fiúk azt is bejelentették, hogy az album első hivatalos kislemez dala a „Steal My Girl” lesz, mely szeptember 29-én jelenik meg digitálisan, és ekkor kerül a rádiókba is.  A „Steal My Girl”-ben a stadionokat betöltő zongora akkordok és a szélesvásznú pop hangzás keveredik, melyet az egyre bővülő zenei hatások és dalszerzési képesség ihletett. A „Steal My Girl” szerzői Louis és Liam, valamint Ed Drewett, Wayne Hector, Julian Bunetta és John Ryan – a tavalyi “Best Song Ever” című sláger mögötti csapat -, míg producere Bunetta, Ryan és Paro Westerlund volt.

 

Elképesztő 94 #1-nal illetve 46 millió eladott kislemezzel és albummal a hátuk mögött mindössze 4 év alatt a One Direction tagjai lendületes popsztárokból nemzetközi szupersztárokká váltak. Harmadik albumuk, a “Midnight Memories” megjelenésével ők lettek az első banda a zenetörténelemben, akik első három albumukkal az amerikai Billboard albumlista élén tudtak debütálni, illetve ezzel az albummal az IFPI Global Artist of 2013 címet is megszerezték, miután ők adták el a legtöbb albumot a világon a tavalyi évben.

 

Miután a banda dalszerzése egyre személyesebbé vált minden egyes albummal a “FOUR” várhatóan a legelképesztőbb lesz mind közül. Az album a globális sikerű, teltházas “Where We Are” stadion turnéjukat és “This Is Us” című 3D-s dokumentumfilmjüket követi. Mindehhez hozzáadva 3 milliárdos YouTube/VEVO megtekintéseiket, 109 millió kombinált Twitter követőiket és 33 millió Facebook rajongójukat világossá válik, hogy Liam, Harry, Louis, Niall és Zayn nyíltan egy világraszóló jelenség.

 

 

www.facebook.com/onedirectionmusic

www.twitter.com/onedirection