Kulcsár Edina a legszebb magyar lány!

Nagyszabású gála keretében derült ki vasárnap este a köztévé műsorán, ki a legszebb magyar lány. A Miss World hazai versenyét az M1 és a Duna World élőben közvetítette. A megmérettetésre több ezer lány jelentkezett, közülük választották ki azt a tizenhatot, akik bekerülhettek az élő show-ba. 

SCS_0101

 

Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen, így ő képviseli a hazánkat októberben a Miss World londoni világdöntőjén. A 24 éves, budapesti királynő első udvarhölgyének a 23 éves Katona Gittát, második udvarhölgyének pedig a 18 éves Van Den Bosch Sydneyt választotta a zsűri. A közönség és az ítészek véleménye megegyezett, hiszen a nézők is Kulcsár Edinát találták a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

 

A nagyszabású gálaesten a 16 csinos hölgy több különböző körben mutatkozott be: a Víz angyalai elnevezésű bemutató után a 60-as évek retro hangulatát idézték, majd bikiniben, koktélruhában és estélyiben is színpadra léptek. Az est egyik különleges pontja volt Náray Tamás külön erre az alkalomra megálmodott kollekciója. A showműsorból természetesen a sztárvendégek sem maradhattak ki: Radics Gigi, Király Viktor, Vastag Csaba, Kállay Saunders András és Hien is exkluzív produkcióval készült, továbbá a New Level Empire és a Mistery Gang gondoskodott a fergeteges hangulatról.

 

A Magyarország Szépe két házigazdája, a nemzetközileg elismert színésznő, Osvárt Andrea, valamint az MTVA népszerű műsorvezetője, Harsányi Levente voltak. A zsűriben többek között olyan ismert emberek ültek, mint Nacsa Olivér, humorista, a Szálka műsorvezetője, Michelisz Norbert, többszörös világbajnok autóversenyző, Hajas László, mesterfodrász vagy Pantl Péter, a Playboy főszerkesztője.

SCS_0056