Számomra nagyon fontos egy zenében az egyszerűség – Gege & Vivienne interjú!

E heti bemutatkozik rovatunk vendége a fiatal, tehetséges Gege, polgári nevén Kohari Gergő, valamint kitűnő vokalistája Akrouf Vivienne volt, akik boldogan adtak interjút szerkesztőségünknek. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk fiatalkora ellenére, elég szép eredményeket ér el zenei téren a fiatalember, kevés olyan szórakozóhely van, ahol ne csendült volna fel valamelyik feldolgozása. Kíváncsiak voltunk miben rejlik sikerének titka, amely az alábbi interjúból ez ki is derül.

 

Üdvözöllek benneteket!

 

Meséljetek nekünk először is arról, hogyan indult a zenei karrieretek? Gergő hogyan kerültél kapcsolatba a zenéléssel? Miért döntöttél úgy, hogy zeneírással szeretnél foglalkozni lenni?

A zeneírás 2010-ben kezdődött, amikor bekerültem a Fuckhouse néven futott csapatba, köztük kiemelném Adam Jetrack-et, akinek nagyon sokat köszönhetek, akkoriban ő már a saját feldolgozásait pörgette, nagyon megtetszettek a remixei, bootleg-ei! Így jött az egész hogy megtanulom én is!  Egy darabig csak saját célra csinálgattam a Bootleget, Mashup-okat, majd mikor úgy éreztem, hogy készen áll egy olyan verzió, ami bejöhet a közönségnek, elkezdtem ki írogatni és játszani. A közönség reakcióját folyamatosan figyelgettem, próbáltam arra törekedni, hogy minél pörgősebb legyen egy adott zene. A későbbiekben már mondhatni folyamatosan kaptam az üzeneteket más dj-ktől, hogy szívesen pörgetnék az alkotásaimat. Azóta megállás nélkül készítem saját elképzeléseim szerint, és pörgetem a bulikban!

 

Vivienne, miért szerettél volna énekes lenni? Hogyan és mikor tudatosult benned az, hogy jó hangod van és ezt meg is kell mutatni?

 

Mert a zenében tudok önmagam lenni és minden érzésemet ki tudom adni ha, éneklek. A zene számomra az élet. Nem tudnám elképzelni az életemet zene nélkül. A húgom biztatott mindig, hogy merjek énekelni mások előtt, mert bennem van valami. Aztán egy nagyon jó barátomnak elküldtem egy hangfelvételt, ami különösen tetszett neki és biztatott, hogy mutassam, meg mindenkinek mit tudok. Ez után jött az, hogy egy közösségi oldalon Bruno Mars-Billionairet énekeltem és csak pozitív visszajelzést kaptam. Akkor éreztem azt, hogy nahát, valamit tudok, ha tetszik mindenkinek.

10524440_704597126264037_1679048668_n

 

Hogyan kerültetek kapcsolatban egymással? Gergő mi alapján választottad Vivieennét az új dalod vokalistájának?

Egy zártkörű fellépésemen ismerkedtünk meg, a rendezvényen Vivienne volt az egyik vocal-os, amikor meghallottam, ahogy énekel, nagyon megtetszett a hangja, már régóta keresek tehetségeket, és csinálok közös project-eket, így tehát nem kellett pár nap és a stúdiózás időpontját is lefixáltuk.

 

Meséljetek nekünk picit a készülőben lévő közös dalotokról! Mit fog sugallni a dal? Mikor lát napvilágot?

Az első zenénkről, amit elárulhatunk, Deep House stílusban fogjuk elkészíteni, természetesen egy Classic slágert fogunk felturbózni, úgy érezzük és reméljük, hogy talán ez lehet az év legsikeresebb feldolgozása! Egyenlőre a megjelenésünkről még nem tudunk pontos információt mondani, de szeretnénk még ebben a hónapban minimum egy bemutató!:)

10485037_703835286340221_326124741_n

 

Gergő mi volt a pályafutásod alatt az a sikertörténet, amiből azt gondoltad, hogy jó úton jársz?

2013-ban Remixeltem saját elképzelésem szerint egy régebbi, kedvenc zenémet a  Panjabi MC – Mundian To Bach Ke (Gege Remix), Ekkor kezdtek el nevesebb dj-k rám írni, mint pl: Jason Mill, Dj Szecsei Attila, Pierre Maddox, Dj Guba, Niki Belucci,stb.. , Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy jó az, amit csinálok, Majd jöttek az infók és levelek hogy már a Music Fm Rádióban (Dj Antonyo) pörgeti a Remixeimet! Természetesen a fellépéseimen is sokszor kérik a saját alkotásaimat, aminek nagyon örülök!

 

Véleményed alapján mi szükséges ahhoz, hogy egy zene igazán jó legyen?

Úgy gondolom minden producernek meg van a saját stílusa, hangzása, nekem is meg van egy olyan kialakításom, amiből ha meghallanak akár egy részletet, tudják, hogy az egy Gege track, számomra nagyon fontos egy zenében az egyszerűség, legyen az egy dallam, vagy akár egy bassline, lényeg hogy fülbemászó legyen és megmaradjon az emberekben!

 

Közös terveitek a közeljövőre?

Egyértelműen szeretnénk sok közös zenét, a további fellépéseken viszont nem csak játszani, de élő vocal-al szeretnénk bemutatni és pörgetni a közös zenénket!

 

Köszönjük szépen a válaszaitok és sok sikert kívánunk nektek.