A lélek és fény varázslata Rákász Gergellyel

Rakasz Gergely - Illuminations Flyer/plakát.

Különleges, érzéki és érzelmes hangversenyprogrammal indul turnéra decemberben a klasszikus zene orgonista-sztárja, Rákász Gergely. Az Illuminations című élmény-show speciális koncepcióval, a karácsony jegyében kínál varázslatot a fiatal és felnőtt koncertlátogatóknak, mely a számos vidéki koncerthelyszín mellett egy budapesti estet is megszépít december 6-án.

Angyalszárnyak, gyertyaszigetek – ezekkel a különleges vizuális elemekkel emlékeztet minket a szeretet ünnepének közeledtére, fontosságára és szakralitására Rákász Gergely Illuminations című turnéprogramja, mely december elejétől az ország számos városában lesz megtekinthető. Az orgonaművész – aki ezen a turnéján többek közt Wagner, Händel és Bachlegismertebb zeneműveiből állította össze hangversenyprogramját – ugyanakkor igen lényegesnek tartja, hogy ezek a hangversenyek az ünnep valódi lelkét érintsék meg, közhelyek nélkül.

A speciálisan erre a turnéra tervezett angyalszárnyak mellett gyertyaszigetek díszítik majd a koncerttermeket, ám ezeket a gyertyákat a közönség tagjaival, együtt gyújtjuk majd meg, azokra a szeretteinkre gondolva és emlékezve, akik éppen vagy már nem lehetnek velünk.” – mondja Rákász Gergely, aki számára az Illuminations vidéki fellépései különösen fontosak, mert egyik kitűzött célja, hogy a vidéki városokban is magas színvonalú élőkoncertek szólaljanak meg. Mindezen túl az orgonaművész Budapestről sem feledkezik el, hiszen december 6-án a Pozsonyi úti Református – Hálaadás templomban mutatja be e programját.

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon. Már ilyen fiatalon David DiFiore amerikai orgonaművész felfigyelt rá, és meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni. A koncertezés mellett 2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat a hallgatókkal.

2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte.
Művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival – Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale – vált igazán ismertté itthon. 2008-ban szülővárosa, Győr, Kulturális nagykövetének választotta.

Több, mint tíz éve látogat el minden nagy és kisvárosba speciális Iskola Programjával, zenés előadásokat tartva minden tanuló korosztálynak.

2010-ben debütált “Egy Koncert Kékben” című látványkoncert koncepciója új műfajt teremtett, pótszékes teltházakkal és ismétlő előadásokkal futott, amelyre a klasszikus zene területén ritkán van példa.

Az Illuminations turné állomásai:
Orosháza – december 2.
Békéscsaba – december 3.
BUDAPEST – december 6.
Jászberény – december 8.
Szolnok – december 9.
Szentes – december 12.
Kaposvár – december 13.
Mohács – december 14.
Dunaújváros – december 15.
Székesfehérvár – december 17.
Komárom – december 19.
Tata – december 20.
Mosonmagyaróvár – december 22.
Győr – december 26.
Kecskemét – december 28.
Kiskunfélegyháza – december 29.
Kiskunhalas – december 30.


A koncertekről részletes információ, jegyrendelés:
www.rakaszgergely.hu