Düki feat. Skeeny Boy: Turn Me On

Duki feat Skeeny Boy - Turn Me On CD borító.

A hanoi születésű Düki – aki először 2009-ben, a Bad Boys tagjaként lépett ki a reflektorfénybe a Csillag születik színpadán – megszállottja mindennek, ami művészet, hiszen rajzszakos gimnáziumban végzett, tánctudására a Megasztár egész stábja hagyatkozott a legutóbbi évad során, zenei tehetsége pedig már 11 éves korában megmutatkozott. Akkoriban még a gabonapehely mellé kapott ajándék szoftverrel készített zenét, főként a hip-hop műfajában, most viszont már a pop, dance és r’n’b felé is bátran kacsingat. Az énekes büszkén hirdeti, hogy semmilyen zenei előképzettsége nincsen, mindent, amit tud, autodidakta módon sajátított el, így hozta létre saját, színvonalas, egyedi produkcióját is.

Tehetségét pedig hivatalosan is elismerték, hiszen 2011-ben jelölték Bravo OTTO és VIVA Comet díjra „Legjobb Új Előadó” kategóriában, majd 2013-ban már „Legjobb Férfi Előadó” kategóriában indult a Comet-gömbért. Emellett pedig A Dal című műsorban is sikert könyvelhetett el, hiszen Puskás Peti dalának, az „Amíg a tűz ég” című felvételnek Düki az egyik szerzője.

Legújabb dala, a Turn Me On, modern, lüktető és táncolható – nemzetközi szintű zene. A rap betétet Skeeny Boy adja elő, aki a szintén a Magneoton repertoárjába tartozó Cloud 9+ MC-je.

A klip fantasztikus koreográfiáját természetesen Düki találta ki, emellett a videó különlegessége, hogy egyetlen snittel készült, nincs benne vágás, így aztán még nagyobb elismerés illeti az egész stábot!

 

Íme: