Bemutatkozik Niki Cuarto és Niki Riviera!

Az alábbiakban Ignéczi István interjúját olvashatjátok. Véleményem szerint a zenei élet legjobb példája a két hölgy Niki Cuarto és Niki Riviera arra, hogy női producerek is tudnak megfelelő színvonalú remixet készíteni.  Külön – külön is sikeres lemezlovasok, de együtt igazán erős csapatot alkotnak. Sokszor halljuk az életben, hogy a női nemnek nem való  a zenélés és maradjanak csak a konyhába, de a két hölgy ezt a tévhitet  szertefosztja….

Üdvözöllek benneteket Hölgyeim!

Sokszor halljuk azt, hogy a női nemnek nem való a Dj élet és ne akarjanak zenélni. Ti mégis így cselekedtetek. Miért akartok lemezlovasok lenni? Hogyan kerültetek kapcsolatban a zenéléssel?

A zene már kiskorunkóta kísér mindkettőnket. Már gyermekként is a kazettásmagnót nyüzstölve azon kísérleteztünk, hogyan lehet felvenni, keverni,  újrajátszani az akkori slágereket.

Nem volt meglepő mikor elmentünk szórakozni, akkor gyakran azokat a helyeket kerestük egy adott klubban ahonnan kitűnű volt a rálátás a Dj pultra. Ekkor tisztázódott hogy igen nekünk ez az életünk a zene és annak nagyérdemű közönsége.

Külön-külön is sikeresek vagytok miért döntöttek úgy, hogy mégis összeálltok? Nincs ebből konfliktus kettőtök között?

Talán a sors egy furcsa fordulata volt az ami összehozott minket 2011-ben, vagy csak szerencsés véletlen, mindenesetre mindkettőnk életében ez egy hatalmas változás volt. Niki Cuartoval Sokat beszélgettünk a zenéről, elmondta, hogy neki is nagy álma egyszer a pult másik végéről nézni a közönséget. Szóval a helyzet adott volt mindenhez,lett egy tanítványom.

Nagyon sok mindent köszönhetek Niki Rivierának.  Jártam hozzá gyakorolni, fejleszteni a tudásomat. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot a zenében és a pult mögött is. 2012 nyarán már egy formációt alkottunk s fellépéseket is együtt vállaltunk.  Szerecsére nagyon jó baráti viszonyt is ápolunk,közvetlen a kapcsolatunk ,talán ezek a pillanatok kovácsoltak bennünkket össze. Ezért állíthatjuk konfliktusunk a 2 év során még nem volt és reméljük, hogy nem is lesz!

 

Legújabb közös munkátok Newik – My Love feldolgozása. Miért pont ezt a dalt választottátok, hiszen már annyian feldolgozták?! Elég szép számot mutat a hallgatottság,  gondoltátok, hogy ekkora sikere lesz?

Viktornak köszönhetően ez egy tipikus őrülten jó nyári dal lett, első hallásra szerelem volt.

Niki Cuarto felhívott,hogy elkérte Viktortól a remix packot és meg is kaptuk. Aztán összeültünk megbeszéltük, hogy milyen elképzeléseink vannak és kiviteleztük. Arra tényleg nem gondoltunk, hogy ennyire fog tetszeni a hallgatóságnak, sokan írtak, hogy szeretnék elkérni, szeretnék játszani, és ez nagyon jól esik. Nagyon jó érzés, hogy ennyien követik a munkásságunk.

Newik – My Love ( Niki Cuarto & Niki Riviera Remix)

Szerintetek mennyire nehéz vagy könnyebb a mai zenei életben egy női lemezlovasnak, producernek érvényesülnie?

Amennyire előny ez épp annyira hátrány is.  Úgy gondoljuk egy nőnek nehezebb érvényesülni a pultban, minden mozdulatod figyelik, hogy valóban te játszol e vagy csak egy mix cd pörög.  De eddig csak pozitívat kaptunk a buliaink során.  Ebben a formációban a mi  előnyünk az az hogy ketten vagyunk, talán az országaban ilyen felállás még nincs rajtunk kívül.

Mik a terveitek, célotok a jövőre nézve? Elképzelhető, hogy együtt folytatjátok tovább?

Abban biztosak vagyunk, hogy együtt szeretnénk a jövőben is dolgozni.  Tervek azok mindig vannak most talán egy kicsit a prodeceri munkákra fektetnénk a hangot, hogy többen megismerjék a nevünk.

Mi az amire a legbüszkébbek vagytok a karrieretek során?

Amire igazán büszkék vagyunk, hogy nőként eddig eljutottunk.  Anélkül, hogy szerepeltünk volna egy valóság show-ban vagy egy újság címlapján. Az évek alatt sokszor kellett a kitartás a kölcsönös bizalom, de mikor egy buli közben odajönnek és oda kiálltják hogy Ti vagytok a magyar Nervo, majd lepacsiznak, az nagyon jó érzés.

Sok sikert kívánunk nektek és köszönjük szépen, hogy válaszoltatok.

Mi köszönjük a lehetőséget.