Underzen zenekar: Túl a bemutatkozó koncerten!

Az Underzen zenekar.

Június 1-én tartotta bemutatkozó koncertjét a megújult Underzen zenekar.

A Star Positive zenekar hangszereseiből (Tamás, Karel és Cigi), valamint Cory-ból (akit a Happy Gang csapat frontembereként már jól ismerhetünk kis hazánkban) álló együttes először lépett színpadra és mutatta be osztatlan sikerrel a nem egészen két hónap alatt összerakott 9 dalból álló repertoárt.

A műsor új dalokból, egyes régebbi dalok átiratából és átdolgozásokból állt. A banda a próbák alapján már félsikerként borítékolta az egymásra találást. Már a próbákon kiderült, hogy teljesen kiegészítik egymást, de úgy gondolták igazán “élesben”, koncerten derül ki, hogy milyen együtt a csapat.

Aki ott volt az első fellépésükön, nem kételkedik a banda lendületében, ütősségében! Nagyon jó hangulatú bulit csaptak a fiúk, a közönség láthatóan jól érezte magát. Az Underzen most stúdióba vonult, rögzítenek 6 dalt, melyet hamarosan nyilvánosságra hoznak!

Addig is figyeljék a zenekar facebook oldalát, ahol minden új hírt megosztanak.
https://www.facebook.com/pages/Underzen-Zenekar/122983264473568?fref=ts