Új videoklippel jelentkezik a Mocsok 1 Kölykök!

A zenekar jó szokásához híven, ismét összevágott egy jó hangulatú videót a fesztiválok, stúdiózás, és megannyi bulizás alatt készített saját felvételekből.

Az új klip nem szól másról, mint az önfeledt tivornyázásról, egymás szívatásáról…

A kis Mocskok úgy gondolják, ha már rögzítenek maguk körül minden parádés eseményt és ezt házon belül kivitelezni is tudják, akkor miért ne rakjanak össze maguknak egy klipet. Az első ilyen videó még az első lemezről, a “Szia, Mi Újság” című dalhoz készült, ami szerencsére a rajongóknak is bejött.

Egy év után ismét összetódult annyi anyag, hogy a zenekar megörvendezhesse közönségét egy újabb banda-videóval. Ám ezúttal a mai trendeknek megfelelően a látvány picit fel lett turbózva képregényes, videó játékos effektekkel. A teljes siker érdekében a szépséges magyar modell, Christy Heimuth – aki a zenekar “Szuzi” című videójában már megkísértette a férfiak fantáziáját – egy mellvillantást is bevállalt! A modell mellett feltűnnek még a Supernem és a Fish! zenekarok tagjai is.

A klip hamarosan a televíziós zenecsatornákon is látható lesz!

A Mocsok 1 Kölykök természetesen idén is sok hazai fesztivál fellépői:

07.04. – Sopron, VOLT Fesztivál
07.12. – Békéscsaba-Póstelek, ROM Fesztivál
08.11. – Budapest, Sziget Fesztivál
08.19. – Zamárdi, Strand Fesztivál
08.24. – Szeged, SZIN