Nauro City: Memories

Nauro City - Memories CD borító.

A Nauro City Bretus Botond (Bottah B) és Megyeri Balázs (Blaise) kettőse.  A 2012-es ELTE gólyatáborban találkoztak először egy közös jammelés közben. Utána elkezdtek kedvtelésből együtt játszani, és a környezetükből egyre többen érdeklődtek a fiúk iránt. Hamarosan bennük is megszületett az elhatározás, hogy komolyan veszik ezentúl a közös muzsikálást, és ki is alakult az egyedi Nauro City hangzás, mely a reggae és a pop-rock határán mozog.

 

Botond, a csapat rappere és énekese, bár sosem járt Jamaicában, mégis elképesztően hitelesen adja elő a saját maga által írt patois (jamaicai angol nyelvjárás) szövegeket. A reggae életérzést Megyeri Balázs, aki egyben a zeneszerző is, hozza még közelebb az emberekhez, mivel nem a tradícionális dallamokkal támogatja barátját. Jellegzetes gitárjátéka egyfajta védjegyévé vált a zenekar dalainak, amelyek abszolút a pop-rock műfajból építkeznek, mégis a szövegek az underground világ felé tendálnak. Balázsnak nem újdonság a slágerdallamok komponálása, mivel évek óta a magyar popvilág ismert előadóival dolgozik együtt, például Kállay-Saunders Andrással, Brasch Bencével, Lolával és Antal Timivel. Egyik legnagyobb sikerélményét az adta neki, hogy a Dal műsorban a legjobb 30 között szerepelhetett a Burai Krisztiánnak írt Született Szívtörő (Criminal Lady) című dalával, amelynek a magyar szövegét maga Geszti Péter írta.

A Nauro City nem törekszik rá, hogy a mai mainstream, elektronikus világ trendjeit kövesse, egyszerűen a saját stílusát összerakva alkot.

Bemutatkozó daluk, a Memories alapján azonnal le is szerződtette őket a Magneoton kiadó.

Íme a Memories klipje: