Elkötelezettség kérdése…

Sörfesztival 2013.

Elkötelezettség kérdése” – interjú Bora Imrével, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé főszervezőjével

Több mint egy évtizede indult útjára a Tiszántúl legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye, amelyre évek óta egyre többen kíváncsiak külföldről is. Bora Imrével beszélgettem.

Honnan jött az ötlet, hogy egy sörfesztivált honosítsanak meg a városban? Hiszen Békés megye inkább pálinkáiról ismert.

Cégünk italkereskedelemmel foglalkozik. A szakma és a sörforgalmazás hozta magával a kihívást, hogy a kulturált sörfogyasztás további népszerűsítése érdekében életre hívjunk egy ilyen rendezvényt. Már a tervezéskor nagy volt iránta az érdeklődés, aztán a sikeres fogadtatás ösztönözte azt, hogy hagyományt teremtsünk belőle. Éreztük már a legelején, hogy többet és többet kell adni. Ez a területiségben is megmutatkozik. Mivel a kezdeti ezer m2 helyett ma már 21 ezer m2-en várják programok a sportcsarnokhoz kilátogatókat.

Zenei programok és sztárfellépők már a kezdetek óta színesítik a kínálatot?

Véleményem szerint egy fesztivál nem működik sztárfellépők és zenekarok nélkül. A megfelelő zenei kínálat, az igényesség és az ismert nevek még azokat is bevonzzák, akik kevésbé a folyékony kenyér szerelmesei, viszont szeretnének egy jót szórakozni a nyár beköszöntekor. A zenével mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály könnyebben megszólítható. Az elmúlt több mint tíz évben itt is érzékelhető jócskán változás. A korábbi haknis sztárok helyett ma már a színvonalasabb, élő produkciót nyújtó fellépőket részesítjük előnyben, és állítjuk a nagyszínpadra.

A kísérőrendezvények, mint a turisztikai vagy hungarikum kiállítás hogy csatlakoztak be a rendezvénybe?

Sörfesztival 2013.Mindez elkötelezettség kérdése. Jómagam fontosnak tartom a helyi értékeinket, és azt, hogy a termelők bemutatkozzanak, és a közönség megismerje a hungarikumokat. Ezek a kísérőrendezvények is növelik a turisztikai vonzerőt, és napközben is kellemes kikapcsolódást nyújtanak. Az idén nemcsak a megyei és a városi sajátosságok mutatkoznak be, hanem a Kárpát-medence főbb értékei is. Igazi kuriózumnak ígérkezik majd a várakozások szerint az erdélyi szekció.

Zárásként, mit üzen azoknak, akik hezitálnak még azon, hogy ellátogassanak a fesztiválra?

A fesztivál az elmúlt 12 esztendőben már bizonyított. A Tiszántúl legnagyobb gasztrokulturális rendezvényeként tartják számon, és színes programkínálatával a családok és baráti társaságok szinte minden tagja megtalálja a számítását.

Az idén a Színházi Napok keretén belül a Jókai Színház művészei készülnek változatos zenei összeállítással, de még a tánc szerelmesei sem maradnak műsor nélkül. Őket az Experidance formáció bűvöli majd el.

Persze az idelátogatóknak érdemes megismerkedni Békéscsabai látványosságaival is! Jöjjenek, töltsenek nálunk pár napot! Megéria

 Krupincza Mia