Planet Hard – No Deal

A Planet Hard eredetileg egy Bon Jovi, Guns N’ Roses, Skid Row és Mötley Crüe dalokat feldolgozó tribute zenekarként indult Marco Sivo énekessel, Marco D’Andrea gitárossal, Alessandro Furia basszusgitárossal és Stefano Arrigoni dobossal.  Első saját daluk, a For Everything 2004-ben készült el, és ugyanebben az évben felvettek egy 4 számos demot is. 2005-ben a Gotthard lemezmegjelenési partyján játszhattak Milánóban, mellyel magukra vonták a média, és a fesztiválszervezők figyelmét is.

Első albumuk, a Crashed on Planet Hard 2006-ban jelent meg. 2007-ben a EUROPE előtt léphettek fel a milánói Alcatrazban. 2008-ban pedig több országban is elkezdték forgalmazni az első albumot. Ezután olyan nevek előtt játszottak vendégként, mint a Backyard Babies, Richie Kotzen, illetve a White Lion.

A No Deal című második stúdiólemez hazájukban 2011-ben jelent meg, de most az RNC Music jóvoltából szélesebb körhöt is eljuthat, 2013. május 6-tól hazánkban is kapható.

http://www.planethard.net/