Békéscsaba lesz a Magyar Dal fővárosa!

Békéscsaba.

A szakmai zsűri a békési megyeszékhely programját ítélte a legjobbnak a pályázók közül. Így szeptemberben utcabállal, közös énekléssel és megakoncertekkel ünnepelhetjük a Magyar Dal Napját Békéscsabán.
A nívós eseménynek, amelyet még 2010-ben hívtak életre Gerendai Károly ötlete alapján, 2013-ban Békéscsaba ad otthont.

A verseny idén is szoros volt, de a két hiánytalan pályázat – Békéscsaba és Zalaegerszeg által benyújtottak – közül a viharsarki megyeszékhely programja lopta be magát a neves szakemberekből álló zsűri szívébe.
A programtervezet szerint négy különböző helyszínen várják majd a zene szerelmeseit a városban szeptember 8-án. Zenélő udvarrá válik a Polgármesteri Hivatal és az Ibsen Ház udvara, de a hagyományokhoz híven a tömegközlekedési eszközöket is muzsikaszó tölti be.
Az egész napos program kavalkád sajátos színezetét leginkább a Békés megyei értékek és zenei kultúra bemutatkozása adja majd az új csabai főtér méltó felavatása mellett. A rehabilitációs program keretén belül megújuló városközpont mellett az Andrássy út is előkelő helyet tölt be az események lebonyolításában.
Békéscsaba mellett Gyula is bekapcsolódik a zenés megmozdulásba. A turisták által kedvelt fürdővárosban az érdeklődők meglátogathatják majd Erkel Ferenc szülőházát, míg a Várfürdőben koncertek várják a kikapcsolódni vágyókat.

E nélkül nincs Magyar Dal Napja
Igazán különlegesnek ígérkezik, mikor a megye általános- és középiskolásai a zeneiskola növendékeivel együtt éneklik majd el az LGT-től a Neked írom a dal című szerzeményt. Az örömzenélésbe a tervek szerint 1000 gyermeket kívánnak bevonni. Az esemény a világhálón is nyomon követhető lesz.
Végezetül pedig jöjjön egy kis ízelítő a fellépők sorából. A földiek közül már biztos itt lesz a Magna Cum Laude, a Neo, Hevesi Tamás vagy Pribojszki Mátyás Band. De a könnyűzene képviselői mellett a komoly- és népzene művelői is szerepet kapnak. A napindításáért Presser Gábor, a Magyar Dal Napjának alapítója felel majd.

Ők sosem feledik honnan indultak. Szeptemberben is velünk együtt nótáznak.
Rossz idő esetén a szabadtéri programoknak a Városi Sportcsarnok, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Jókai Színház ad majd otthont.
Gratulálunk, Békéscsaba! Várjuk, hogy szeptemberben elhúzzátok a nótánkat!

Krupincza Mia