Ghymes – 30 Fényév lemezbemutató koncertek

Ghymes

A Ghymes együttes 2013. március 1-én tartja lemezbemutató koncertjeit a budapesti Thália Színházban 17 és 20 órai kezdettel. Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók korlátozott számban.
Jegyárak (ülő): 5900, 4900, 2900 Ft

__________________________

„Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja a magyar és közép-kelet-európai népzenei alapokon nyugvó hagyományápoló, értékmegőrző, azt a legszélesebb környezetben megismertető és elfogadtató, népdalkincsünket megőrző és továbbadó, humanista szellemiségű, a magyar nyelvet virtuóz módon használó zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságukért” részesültek megosztott Kossuth-díjban 2011-ben.

GHYMES: 30 Fényév
lemezbemutató koncert
„Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is.“ (Kelemen László)
A 30 éves „Magyar Örökség“ kitüntető címet viselő Kossuth-díjas Ghymes együttes vadonatúj lemeze a 30 Fényév címet viseli.
A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 10 platina és immár 4 aranylemezzé vált.
A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség.
A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg.A GHYMES dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
A Ghymes zene hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad.
A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.Szarka Tamás – ének, hegedű, gitárok, koboz
Szarka Gyula – ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Jelasity Péter – szaxofon
Jász András – szaxofon
Rácz Roland – szintetizátor, nagydob
Kún Csaba – szintetizátor
Lau János – dobok

További információk:
www.ghymes.hu